augusztus 4.
Ma korán keltek, de csak Kutyabácsi öltözködött. Aztán beparancsoltak a szállítókosaramba és rám csukták az ajtót. Azt hiszem, visznek a kiállításra.
Milyen előkelő dolog! Olyannal megyünk, mint amilyennel idehoztak a gazdáimhoz! Ez egy nagy doboz, ami rém gyorsan gurul! És belül nincs olyan tikkasztó meleg, mint kint. Sajnos a kosaramon csak elől van kilátás, így nem látom a társaimat. Kettő van, azt hiszem és az egyik a tesóm, a másik egy ismeretlen, gyerekmacska. Majd társalgunk egy kicsit út közben.
Na, megérkeztünk.
Szent Macskakarom! Hiszen itt minket zárnak ketrecbe! Akkor most hogyan tudom könnyű lépteimmel elvarázsolni a bírókat? Hogyan fogom fejedelmi tartásommal kihangsúlyozni gyönyörű vonásaimat? Itt kucorgok ebben a ketrecben és körülöttem iszonyatos a hangzavar! Így még gondolkodni sem lehet! Mit csináljak? Pedig gondolkodnom kell, mert elképesztő felismerésre jutottam. Az itt kiállított macskáknak - a testvérem kivételével - van szőre! Méghozzá milyen sok! Fulladoznak is a nagy melegben, én meg egész jól elvagyok azzal a hideg dobozzal a hasam alatt, amit Kutyabácsi rakott alám.
Roppant unalmas ez az egész. Már aludtam, nézelődtem, ettem, nyávogtam, tényleg nincs már mit csinálnom.
Na végre! Kutyabácsi azt mondja, most mi jövünk.
Nini, ennek a nőnek nem értem a beszédét. Lehet, hogy ilyen egy idegen emberi nyelv? Egyébként roppant barátságos. Szép dolgokat mondhat rólam, mert nagyon mosolyog, és elégedetten tapogat. Nagyon finom keze van, ez jólesik, nem olyan, mint a macskaorvos. Látom, hogy a gazdám is elégedett, úgy tűnik, ő érti, amit az a bíró mond.
Alig bírok egy helyben ülni! A gazdám szerint nemsokára eredményhirdetés! Akkor aztán megmondják, hogy én lettem a bajnok! Bár ahogy a többiek nyávogásából kiveszem, ők is a saját győzelmükben reménykednek.
Most hirdetik a győzteseket! Mikor mondanak már engem?
Már minden díjat odaadtak és engem nem szólított senki! Bár most ... Igen, ez én vagyok! Vigyél már ki, Kutyabácsi! Gyorsabban! A tesóm is itt van mellettem, őt a Tenyésztőnk hozta ki. Bámulnak minket, ez nagyon tetszik. Kutyabácsi kapott egy olyan fényes poharat, azt mondja, ez jár nekünk, mint első kiállításon részt vevő új fajtának. A ketrechez visszafelé meg akartam lógni, mert láttam, hogy Kutyabácsinak nagyon nehéz egyszerre engem is fogni, meg azt a poharat is. Majdnem sikerült is, de aztán nyugton maradtam, pedig egyedül hamarabb visszaértem volna a ketrechez.
Visszafelé a guruló dobozban már tényleg nagyon untam magam. Mikor leszünk már végre otthon?
(Ez a kép egy későbbi kiállításon készült, amikor sok díjat nyert Fáraó.)
Megnéznéd a többi bejegyzést? Katt ide :)
Egyébként tudtad, hogy kávézót (csokoládézót, cukrászdát, teázót, pizzázót) keresek, hogy a macskás tárgyaimmal növeljük a forgalmat és bevételt? Törzsvendégeink lennének :)
Részletek itt:
http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/
És ha támogatnád, akkor itt szavazthatsz rá:
http://apps.facebook.com/valoravalto/?otlet=628
Kéky Kira | Névjegy létrehozása
Tegnap elalvás előtt még eldicsekedtem Macskamaminak a pohárral, amit kaptam a versenyen. Reggel álmosabb voltam a szokásosnál és őket is hagytam aludni. Arról már igazán nem én tehetek, hogy az a madár még mindig ott ült a fán és nem fogta be a csőrét. Nem volt túl nyugodt az éjszakánk, csak hajnalra lett csend. Amíg ők álmodtak, én a kiállításon gondolkodtam. Először is azon, hogy a poharat nem a szépségemért és tökéletességemért kaptam, hanem mert szfinx először szerepelt ilyen kiállításon. 
Utolsó kommentek