Mit keres egy kutya egy macskás blogban?
Hát úgy, hogy nézegettem a mappáimat a gépemen, és rátaláltam erre a régi írásomra.
Jó pár éve vetettem papírra - itt az ideje, hogy olvasni is lehessen. Bár többes szám harmadik személyben írtam, a történet velünk történt, a mi családunkkal, 25 éve.
Soha többé nem lett kutyám.
***
Bogár nem közönséges kutya volt. A szomszéd rét gazdájának hajtotta a csordáját, kitűnő terelőeb volt.
Fekete, de négy mancsán fehér zoknikkal és mellén fehér nyakkendővel. A legszebb mégis a szőre volt, mely a gondos etetés után tényleg úgy csillogott, mint egy fekete bogár kitinpáncélja. A szemei csak akkor vidámodtak fel, ha megérkeztek a kertbe az "igazi" gazdái, akiket szeretett, akiket féltett és akikért ölni is képes lett volna. Ilyenkor nem csupán ugrált, mint egy felhúzós játékállat, hanem nyüszített is a boldogságtól, egy méterre el nem távolodva az ismert és szeretett lábaktól.
Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!
A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)
A hét végéket a családdal töltötte, a hétköznapokat munkával a tehenek mellett. Már több száz méterről meghallotta a kocsi jellegzetes hangját, így mikor a férfi, a nő és a kislány megérkeztek a kertkapu elé, Bogár már ott ült a kerítés mellett. Éjszakánként a kerten belül, az ágyásokat gondosan kikerülve a kerítés mellett járőrözött, minden idegent elzavart fenyegető morgásával.
Két év körüli lehetett, egészséges, fehér fogai voltak, amikkel nem egyszer roppantott ketté főtt marhalábszárcsontot. Mégis, ha valamit mutatni akart, úgy vette fogai közé gazdája kezét, hogy fel sem sértette rajta a bőrt. Tisztában volt jogaival és a rangsorral. A kislány etetés közben Bogár szája elől vehette el az ételt, az nem morgott, nem kapott feléje, csak felnézett, azzal a kifejezéssel a szemében, hogy "te adtad, úgyhogy el is veheted."
A nagy hőség idején a felnőttek kint aludtak a teraszon kempingágyon. A férfi felkelt éjszaka, hogy könnyítsen feszülő hólyagján, és mire visszajött, Bogár feküdt az ágyon, boldogan elterpeszkedve, olyan természetesen, mint akinek a kemény betonpadló után ez jár. A férfi nevetve zavarta le az ebet az ágyról az előszobaszőnyegre és lefeküdt aludni.
Eljött a nyári szabadság ideje és egy nap Bogár nem jelent meg. A kislányt nem hagyta nyugodni a dolog és elindult a falu utcáin, hátha megtalálja barátját. Már vagy két kilométert mehetett, mikor az út szélén meglátta. Csak a farka rángott a csóválást igyekezve utánozni, felállni nem tudott. A kislány nem fakadt sírva, hanem megnézte, hogy milyenek a sebei, hiszen látta, hogy a kutyát elütötték, csupa vér. Az egyik lábán csúnya nyílt törés volt, másik kettőn mély sebek, és az oldala is erősen vérzett. Az orra száraz volt és meleg, a szeme csipás. A jó húsz kilós kutya mozdulni sem tudott. A kislány visszafordulhatott volna segítségért, de nem volt szíve itt hagyni Bogárt, akinek szörnyű lett volna látnia, hogy a szeretett lény is elhagyja. Karjába fogta hát kedvencét és elindult hazafelé. A kutya, hogy segítsen, két mellső lábával átölelte a lány nyakát, fejét a vállára hajtotta és nyalogatta a megerőltetéstől kipirult arcot.
Többször is megálltak, a lányka ilyenkor sem merte letenni a kutyát a földre, csak leguggolt és a térdére fektette a beteget. Majdnem egy órába telt, míg hazaértek. A kapuban a kislány szólongatni kezdte az anyját, aki azonnal kiszaladt. 
Bogárt bevitték a házba, ahol máskülönben nem lehetett, kimosták a sebeit, majd a váladékozó bőrre sebhintőport szórtak. Törött lábát két fadarabbal sínbe tették. A szomszédtól kértek lázcsillapítót.
A kislány a kutya szájába tette a keserű pirulát, határozottan parancsolva, hogy nyelje le és Bogár szót fogadott. Aztán csak aludt és aludt, órákig feküdve a hűvös házban. Mikor felébredt, húslevesbe kever tojás várta és friss víz.
Újabb lázcsillapító, kötéscsere és alvás. Újabb ébredése után látszott, hogy Bogár menni akar valahová, és gazdái hamar kitalálták, hogy pisilnie kell. A kislány szó nélkül emelte karjaiba barátját és kicipelte a kerítésen túlra. A kutya elvégezte dolgát, a kislány pedig visszavitte a vackába.
Így ment ez két napig, míg Bogár szemeiről eltűnt a fátyolos fény, orra pedig újra nedves lett. Először a bekötözött lábait bontogatta ki, és mire észrevették, egyiken sem volt kötés. Szelíd dorgálás következett, de mivel tudták, hogy a kutyák úgyis nyalogatják sebeiket, nem kötözték be a hegedő vágásokat. Csak a rögzítőkötést tették vissza a hátsó bal lábára, mert a csont még nem forrt össze. Egy idő elteltével három lábon sántikálva Bogár kijött, és attól fogva a hűvösben ülve figyelte gazdái mozgását.
A törés nyomtalanul gyógyult, pár hét múlva már újra hajtotta a csordát.
A rét gazdáit bosszantotta ez a szeretet, amit a kutya és a család egymás iránt érzett, már csak azért is, mert ők csak szolgának tekintették az állataikat, a kutyákat verték és alig etették. Így kapóra jött, mikor egy távolabbi falu gazdája cserét ajánlott fel, kérve Bogárt, felajánlva helyette egy másik ebet.
A tanyagazda elfogadta az ajánlatot és egy délelőtt beállított a családhoz, hogy viszi Bogárt. A kislány nem értette, mit akarnak a kutyájától, hiszen ő etette, ő gondozta, ő ápolta, mikor beteg volt. De a szülei elmagyarázták, hogy minden hiába, a kutya nem az övék, hanem a férfié, aki most elviszi magával.
Bogár érezte, hogy mi fog történni, mert magába roskadva ült a kislány mellett, fejét a lábára fektette és reszketett. A gazdája ráparancsolt, hogy jöjjön, de Bogár csak morgott rá. A szülők kérlelni kezdték a kislányt, hogy küldje el ő a kutyát, mert különben nem fog menni. De a lány csak sírt és nem engedte el kis barátját. A szülők hiába ajánlottak fel pénzt Bogárért, a szigorú gazda nem hajtott az alkura. Bogárnak mennie kellett.
A lányka ott térdelt a ház küszöbén, karjaival körbefonva kutyája nyakát és ígéreteket suttogott a kutya fülébe. Aztán elküldte. Bogár mindkét szeme sarkában könnycsepp csillogott. A felnőttek soha nem láttak még kutyát könnyezni, de ez sem hatotta meg a könyörtelen férfit. A parancsszóra Bogár behúzott farokkal utána kullogott.
Image: FreeDigitalPhotos.net
A lány ott maradt a szőnyegen, felhúzott térdeire hajtva arcát és zokogott. Édesanyja átkarolta és az ágyhoz vezette. A kislány leült, kezeivel eltakarta az arcát és sápadtan hallgatott. Csak ült és hintázott előre, hátra. Aztán egyszer csak úgy érezte, hogy határtalan könnyűség vesz erőt rajta, lebegni kezdett. A kezei átfolytak az arcán, mintha csak levegőből lett volna és végtelen nyugalom öntötte el.
Édesanyja megijedt a földöntúli ragyogástól, ami gyermekéből áradt és beszéltetni kezdte. Mikor a lányka elmondta, hogy ő már nincs is itt, és könnyedén lebeg az ágy fölött, erőszakkal lefejtette a lány kezét az arcáról. A gyerek szemeiben lázas csillogás, száján boldog mosoly ült. Az anya rettentően megijedt és azonnal hívta a férjét.
Kocsiba ültek és a gödrös földúttal nem törődve robogtak a szomszéd faluba, ahol volt orvos. A gyermek nagyon engedelmes volt, meg sem szólalt, besétált szüleivel az orvoshoz és egy könnycsepp nélkül elmondta, hogy elvitték a kutyáját. Az orvos megvizsgálta és közölte, hogy a kislánynak idegösszeomlása van.
Nyugtatókat kapott és szigorú pihenést írtak neki elő. A kertbe érve a kislányt lefektették és csak este keltették fel, hogy egyen egy kis levest. A lányka szó nélkül kanalazta kedvenc borsólevesét, majd néhány kanál után közölte, hogy jóllakott, nem kér többet.
Visszafeküdt aludni.
Másnap reggel az édesanyja boldog kiabálására ébredt és akit először megpillantott az ágy mellett, az Bogár volt, aki visszaszökött a több faluval arrébb lévő tanyáról, hogy kisgazdájával lehessen.
A kutya felmászott az ágyra a kislány mellé és fejét a nyakába fúrta. A kislány nevetett és sírt, ölelgette és csókolgatta kedvencét, a szülők pedig fogadkoztak, hogy soha többet nem engedik el Bogarat.
Egy év múlva Bogár újra eltűnt és soha többet nem került elő. A faluban azt rebesgették, hogy a tanya gazdái felakasztották, mert ha az ő kutyájuk nem lehetett, a másé se legyen.
Kéky Kira
Hű, ez egy régi kép, milyen fialalos volt a tokám! :) Na jó, a rabszoljáim is fiatalosabban néznek ki rajta, de azért - ha jól tudom - ők még most is fiatalok, én meg már öregszem...
Az Állatkertből (ami furcsa, mert azt olvastam, hogy a kertben növényeket nevelgetnek, nem állatokat) nagyon sok ismeretlen állat szagát hozta haza, a kisbaba (aki már 7 éves lesz, csak valahogy rajta ragadt ez a név, mint kosz a kopasz pocikánkon erkélyezés után) szóval a Kisbaba valami Lemúrokat meg Szurikátákat, meg Földikutyákat emleghetett, hogy milyen bohókásak voltak, és hogy szívesen hozna haza belőlük párat. 
Velünk az ilyesmi több okból sem fordulhat elő: egyrészt nem vagyunk falánkak, másrészt a buta, tehetségtelen emberek még nem képesek olyan pici mobiltelefont csinálni, amit egészben le tudnánk nyelni!
Utolsó kommentek