Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

És akkor itt a "termés": a várva várt kupac is megérkezett :)

Erre vártunk napok óta! Hihetetlen, hogy mennyire tud örülni az ember egy kupac kakinak! :)

Az történt, hogy Kobold kedd óta kaphat joghurtot, és ezt szépen belekevertük a konzervhusi leválasztott szószába. Este pedig kb. 3 falatnyi tonhalkonzervet kapott - na az végre hatalmas sikert aratott, abból evett volna többet is, csakhogy nem szabad. Mert kímélni kella a beleit.

Aztán végre szerdán este megjött a kaki is - hát, rég nem örültünk ennyire ilyesminek :) Kemény volt, meg volt benne alvadt vér a műtétből, de ezek szerint működik a macska belül is! :)

Egyszóval hálás köszönet Dr. Felkai Csabának, az állatorvosunknak, aki a kezdetektől orvosa a két szfinx cicánknak. Mert az ő ügyes kezének köszönhető, hogy sikerült kiszedni a fél méter spárgát és a hajgumit a gyomrából és beleiből, és hogy úgy varrta össze, hogy működőképes maradt a macska :)

Azt mondta a műtét után, hogy a túlélés esélye mindössze 10 százalék, mivel a vékonyka macskabelek varrása nehéz, sok benne a hibalehetőséh, neki prdig 4x kellett vágnia és varrnia. Azt mondta, hogy kb. olyan súlyosságú eset, mint egy katonának a haslövés. 

Az, hogy életben maradt, mitöbb láthatólag egyre jobban érzi magát, Dr. Felkai Csaba ügyes kezeinek köszönhető. Az pedig, hogy felépül, az mindenkinek, aki agykontrollozott, imádkozott érte!

H meg kell saccolnom, hogy körülbelül hányan küldtek pozitív energiákat és támogfatták Kobold gyógyulását, akkor tíznél is többen lennének - ismerősök és ismeretlenek foglalkoztak Kobolddal minden nap pár percet - és ezt nem tudom eléggé megköszönni!

Külön hálás köszönet Judit barátnőmnek, aki szülése előtt áll, de így is volt rá energiája, hogy Kobolddal foglalkozzon :)

Íme a friss képek :)

Ennyire lefogyott szegény, kilátszik a csípőcsontja.

Fáraó is odamegy néha, megnyalogatja Koboldot:

És már Kobold is szépen mosakszik, bár ő nem szokta túlzásba vinni :) Az ott a hasán a varrott seb egy része, kb. 4 centis a vágás. 

És már lazán felugrik az ágyba - ahol alszik napközben, meg éjjel. Itt épp ugrás közben:

Jövő héttől ehet majd rendes kaját, ezen a héten még csak pépesített cuccokat kap, hogy a belei csak fokozatosan legyenek terhelve. Úgyhogy a konzerveledelt villával péppé törjük. 

Antibiotikumot még holnap kap, aztán leállhatunk vele (elfogyott egy gyereknek való üveggel, brutál adagot kapott, hogy védje a hashártyagyulladástól! 

A műtéthez képest 2 hétre, tehát jövő pénteken varratszedés - és reméljük, hogy most már sermmilyen komplikáció, szövődmény nem jön elő!!!

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

 
0 Tovább

Jó híreink vannak Koboldról, már csippantott!

Most már jó eséllyel túléli Kobold a hajgumi és spárga-ebédet, (és spárga alatt most a kötözőeszközt értem, nem a kaját), szóval még mindig nem nyugodhatunk meg, de az esélyeink hatalmasat nőttek! :)

Időrendben: tegnap reggel szurira vitte a férjem, megkapta a szokásos antibiotikumot hashártyagyulladás ellen (mert a 4 bélmetszés után erre sajnos elég komoly kilátás van), illetve vitamint, pici fájdalomcsillapítót.

És napközben tegnap már "dobozolt", ami így néz ki (ez egy régebbi kép):

Este kevésbé volt étvágya, de azért evett egy kicsit:

És így pihengetett az ágyban, "jóllakottan" a szósztól:

Ami számunkra a legjobb hír, hogy este csippantott! :) Ez egy kedves gesztusa, amit csak ő szokott csinálni, és abból áll, hogy a legelső pici fogacskáival összecsípi a bőrt valamelyik testrészünkön - lágyan, finoman - de mindig váratlanul, ezért mindig felszisszenünk rajta, most viszont örömmel ujjongtam, mikor este megtette :) Mert ha ilyet csinál, akkor azt jelenti, már a rosszalkodáson is jár az esze :)

A ma éjjel is rendben telt, kaki még nincs, de ma már eszik majd joghurtot, és ez lesz a nagy teszt, mert ez valószínűleg megmozgatja a beleit... Csak bírják a varrások!!! Illetve csak eresszék át a béltartalmat, tehát legyen elég hely a "csőben"!!!

Nagyon sok-sok drukkolást, imádkozást és agykontrollozást kaptunk - hálásan köszönjük, és kérünk még ilyen támogatást!!!

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

Kéky Kira | Névjegy létrehozása 

2 Tovább

Kobold jobban van - szorítson mindenki nekünk!!!

Jó híreink vannak: a doki elégedett, azt mondja, már az is csoda, hogy él, és az általános állapota jó, úgyhogy reménykedhetünk.

Elmagyarázta, hogy milyen nehéz macskabelet varrni, nagy a hibalehetőség, mert 3 rétegű, és a belső réteg rögtön megduzzad és kifordul, ha metszés éri. Úgy kell visszavarrnia, hogy ne szakadjon szét majd, ha használatba lesz véve, de ne is olyan szorosra, hogy teljesen beszűküljön, mert akkor meg nem fog átmenni rajta a kaja. Neki meg 4 helyen kellett így metszenie és varrnia, ebből egy ráadásul vastagbél volt, ahol nagy a fertőzésveszély, mert bármennyire is tamponál, jutnak át bacik a kakiból hasüregbe.

Mindenesetre most jól van, megint kapott fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, vitaminokat, és infúziót a bőre alá.

Azt mondta, a kakihiány még egész keddig nem okoz nagy gondot, és az sem, ha koplal még akár 3-4 napot is, ezt a macsekok jól bírják, Kobold pedig jó egészségi állapotban volt, vannak tartalékai.

Az a fontos, hogy ne hányjon, illetve a belei ne legyenek terhelésnek kitéve, nehogy felszakadjon a varrat bennük. Épp ezért nem kaphat szilárdat még. Ma este a konzerveledel szószát már nyalogathatja majd :) Ha benne marad, akkor az újabb előrelépés!

Úgyhogy este 7 körül be kell adni az antibiotikum szirupot (most váltja ki a férjem a patikából), utána egy órával nyalogathat konzerveledel-szószt.

És újabb egy óra múlva hívjam a dokit, hogy benne maradt-e a "kaja".

Inni most buborékmentes ásványvizet kap (az ásványi anyagok most kellenek neki), és kinn van a teraszon, bóbiskol.

Nagyon sok-sok drukkolást, imádkozást és agykontrollozást kaptunk - hálásan köszönjük, és kérünk még ilyen támogatást!!!

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

Kéky Kira | Névjegy létrehozása 

0 Tovább

Macskás tárgyak

blogavatar

Macskás asztalom még nincs - de ezen kívül nagyon kevés dolgot tudnátok mondani, amim nincs macskásban... Mutassam? :)

Utolsó kommentek