Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Így készíts macskás töklámpást! Képek, részletes leírás!

 Ma délután a lányommal tököt faragtunk - most jutott rá időnk (időm) :)

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!

 Talán nem mi leszünk az egyedüliek, akiknek még csak most lesz a tökös bulija, ezért talán még hasznos lehet a bejegyzés másoknak is. Ha máshogy nem, hát jövőre!!!

Akkor a tapasztalat :)

Olvastam a héten legalább 5-6 írást a töklámpás készítéséről, azok alapján úgy véltem, hogy roppant könnyű lesz. Tévedtem! :)

Vettem hagyományos, kerek tököt is, de azt majd a társasággal együtt faragjuk pénteken, ma a lányommal kerekebb de kicsi, kanadai (körte-)tököt faragtunk.

Nehéz volt!

töklámpás 1

Ott kezdődött, hogy bár ezt senki nem írta, de én mégsem akartam, hogy koszos tököt vagdossunk, így körömkefével megsúroltam. Szerintem jól tettem, mert elég koszos volt.

Aztán kicakkoztam a tetejét, hogy le tudjam emelni a kalapját - de olyan masszív a tökhús ennél a fajtánál, hogy többször bele kellett mártanom a kést és tágítanom, mire hajlanó volt elválni.

Igazából mindkét faragott tököt szépséghibásan vettem, mindkettő lyukas volt az oldalán - gondoltam, ez nem baj, majd ott teszem be a mécsest.

Igazából a belseje kipucolása szempontjából végül jól jöttek ezek a nyílások!

Késsel, elég erőteljes nyiszatolással sikerült a nagyját kiszedni a töknek, a "kanállal kikaparom" csak korlátozottan sikerült, túl kemény volt a matéria.

Végül azt csináltam, hogy benyúltam kiskéssel és rovátkákat húztam bele keresztbe-kasba - így előkészítve már vitte a kanál is.

(A kivájt tököt nyersen ettük a lányommal, édes nagyon, és ropogós!!!)

Macskaképet a neten kerestem, kinyomtattam. Ráfogtam a tökre, és tűvel átszúrkáltam a kontúrjait. Kicsit kisebb volt a kinyomtatott kép, mint az elképzelt végeredmény, így a kontúron kívül kb. 3 milliméterrel szúrkáltam.

töklámpás 2

Alkoholos filccel összekötöttem a vonalakat, így már volt egy jó kis képem, amit már "csak" ki kellett vágni.

Kicsi pengéjú késsel álltam neki, a trükk az volt, hogy befelé, a minta belsejébe nyugodtan túl lehet szaladni a vonalakon, csak kifelé nem szabad!

Én végül 3 részletben szedtem ki a macskát a tökből. Eztán a tök belsejében is lecsinosítgattam a széleket.

töklámpás 3

Kalap vissza a tetejére, mécses a hasába, és tényleg kész lett!

töklámpás 4

Mutatom a kész macskás lámpást kivilágítva (nálunk a fürdőszobában kap most helyet, mert ott van sötét):

töklámpás 5

Vajon szétrohadás nélkül kibírják péntek estig???

A lányom kiválogatta a magokat, bár nem tudom, mit kell kezdeni velük.

Tudja valaki?

LELTÁR 51 darab, nem változik, az ilyen múlékony alkotásokat nem számolom hozzá a macskástárgy-gyűjteményemhez. 

0 Tovább

Beszélő macskák - videó

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményét láthatod!

Hát, így az 51. macskás tárgyam bemutatása után ma délutánra jöjjön egy kis videó:

 

Holnap újabb macskás tárggyal jelentkezem! Velem tartasz?

(Ma pedig még megmutatom, hogy miként lehet nagyon sok munkával, rengeteg energia befektetésével csúnya macskás tárgyat készíteni.)

0 Tovább

50 macska!

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!

Végre itt az ötvenedik, és még alig tartok egy töredékénél a lakásban fellelhető macskás tárgyaknak!

Az ünnepi posztban egy (na jó, kettő) prágai szerzeményemet mutatom be.

Úgy 7-8 éve jártunk Prágában a férjemmel (akkor még "csak" párommal). Vonattal mentünk, feltett szándékunk volt, hogy nem veszünk túl sok mindent, mert nekünk kell cipelni.

Hát, azt hiszem, végül két macskaszoborral és jónéhány macskamintás kislábassal, teáskannával tértünk haza.

Itt az egyik.

Minőségi munka, azóta is bírja! (Bár a képen látni, hogy eléggé meg van viselve.) Például a fogóját a teáskannához rögzítő része megolvadt, most éppen egy csavarral pótolta a párom.

teáskanna1

Egy másik formájú, másik színű darabot is hoztunk:

teáskanna2

 

Ezeket a zománcozott, kézzel festett, cicás (vagy másféle állatos) bádogedényeket egy cseh cég, a Smaltum gyártja, voltunk a központjában is, egy eldugott prágai utcában (voltak akkor).

A szemünk láttára festette egy lány az újabb darabokat - öröm volt látni!

Itt a honlapjuk itt található:

http://www.smaltum.cz/

Magyarországon az Originart galériában kapható sok-sok Smaltum termék, a honlapjukon most csak ezt a néhányat látom, de a boltjai tele vannak Smaltum cuccokkal.

Kérdés: vajon mikorra érek a századik macskás tárgyhoz? Hogyan ünnepeljem? Tippeket kérek!

LELTÁR

Macskás lakberendezési tárgy: 15

Macskás használati tárgy: 19

Macskás ékszer: 8

Macskás ruha: 2

Macskás játék/plüssállat: 6

Macskás könyv: 1

 

Összesen tehát 51 darabról számoltam be eddig :)

Megyek, bontom a pezsgőt (reggelihez) és a macskás jutalomfalatokat Koboldnak, Fáraónak. :)

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

0 Tovább

Fogadó a 4 macskához

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!

Rájöttem, hogy még egy kategóriára szükségem van! Hogy is felejthettem el, hogy vannak (mi több nagyon szeretem őket) macskás könyvek is!

Akkor kezdjük a legfrissebb könyvszerzeménnyel, csak mert ez volt a kezem ügyében, amikor fotóztam körbe a lakást...

Fogadó a négy macskához

 

Mirtse Zsuzsa könyve (szinte) kötelező a macskakedvelőknek, ám azok is mosolyogva olvashatják, akik gyermeklelkű felnőttek, netalán tengerimalac-kedvelők :)

JÖN! JÖN! JÖN! Holnap az 50. tárgyat mutatom be, de ma délutánra még tartogatok egy furi videót is! Kövess!

Zsuzsa írásaival én a Macskamánia című újságban ismerkedtem meg - oda én is írtam néhány cikket, Zsuzsa viszont minden számban benne van különös hangvételű, őszinte és magát olvastató történeteivel.

Így, amikor értesültem róla, hogy megjelent a könyve, máris megrendeltem!

Egy dolog miatt voltam roppant csalódott: talán 3x fordult elő a könyvben, hogy a következő oldal nem ott kezdődött, ahol az előző végződött - tehát a tördeléskor elveszett néhány szó (vagy mondat).

Ám a történet nagyon szórakoztató, át tudtam lépni ezen a hibán.

Ajánlom a könyvet!

LELTÁR

Macskás lakberendezési tárgy: 15

Macskás használati tárgy: 17

Macskás ékszer: 8

Macskás ruha: 2

Macskás játék/plüssállat: 6

Macskás könyv: 1

 

Összesen: 49 darabról számoltam be eddig :)

Az ötvenedik bemutatott darab után pezsgőt, a macskáknak pedig jutalomfalatot bontok! :)

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

+ 1 (c)vicc:

Két rendőr megy az utcán. Az egyik talál valamit a földön.

Kérdi a másikat:

- Te mi ez?

- Nem tudom.

Lehajol és beleharap.

- Te, ez macskaszar!

- Add ide! - mondja a másik rendőr, és ő is beleharap.

- Te! Ez tényleg macskaszar!

- Hú, még jó, hogy nem léptünk bele!

0 Tovább

Ilyenem sincs. Te szeretnél?

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!

Láttam ma a vaterán egy tárgyat, amit kedvem lett bemutatni, bár az én ízlésemtől távol áll ez a stílus :)

Nekem ambivalens valahogy...

Selyemmacska 1

A másik oldalán fehér a macsek:

Selyemmacska 2

A keleti kultúrák is nagyra értékelik a macskákat.

"Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a Távol-Keleten már i. e. 1500 körül ismerték a macskát, mely az Egyiptommal ősidők óta kapcsolatban álló Indiából kerülhetett oda, ahol vallási ceremóniáknál kapott fontos szerepet. Kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt, majd a későbbiekben az értékes selyem kártevőktől való megvédéséhez használták fel. Japánban a szent iratok megóvásában nyújtott segítséget." (Forrás: http://www.pets-magazin.hu/index.php/macska/65-macska/255-a-macska-haziasitasa-es-toertenete)

LELTÁR - nem változott

Macskás lakberendezési tárgy: 15

Macskás használati tárgy: 17

Macskás ékszer: 8

Macskás ruha: 2

Macskás játék/plüssállat: 6

 

Összesen: 48 darabról számoltam be eddig :)

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

1 Tovább

A kicsipkézett macska

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!

Ennek a cicának (is) története van :)

Még a kettővel régebbi lakásunkban éltünk, akkor még jegybenjárva a (most már) férjemmel.

Én egyetemi vizsgára készülődtem, amolyan közepesen "nemszeretemre". Be volt porciózva az adag, hogy melyik nap mennyit kell haladnom, már a végefelé jártam az egész anyagnak, amikor az egyik délután (szabadnapos voltam a tévében, ahol dolgoztam) semmi kedvem nem volt folytatni az anyagot.

Sokkal inkább kedvem volt "alkotni". Volt egy képeslapgyűjteményem, a CICC-csoport szentendrei művészeinek alkotásaiból, azon ez a csipkemacska. A képet láttam eredetiben is Szentendrén.

Gyönyörű volt!

Szóval úgy döntöttem, hogy ebből csinálok magamnak egy másolatot. A dolgot "kissé" megnehezítette, hogy nem festve van a macska, hanem merített papírból csipkézve!

Plusz egy (c)vicc:
- Hölgyem, borzasztóan sajnálom, de elütöttem a macskáját! Szeretném valahogy jóvá tenni a dolgot.
- Semmi akadálya, tud Ön egeret fogni?

Szóval nekiültem, átmásoltam a papírra az összes kis háromszöget, mértani alakzatot, és körökvágó ollóval egyenként kivágtam a papírból őket. Úgy 4-5 óra alatt végeztem, ha jól emlékszem, utána már csak alá kellett tenni egy fekete papírt, hogy meglegyen a kontraszt.

Emlékszem, este, már sötét este jött haza a párom, aki az étkezőasztal mellett ülve talált, papírfecnikkel és papírdarabkákkal borítottan.

Látta, hogy egy szót sem tanultam.

Aggódott, de a jól végzett munka erőt adott, és nekiveselkedtem a tanulnivalónak.

Végül 5-ös lett a vizsga. Ráadásul gazdagabb lettem egy csipkézett cicával :)

Cspikézett cica

LELTÁR

Macskás lakberendezési tárgyak száma növekedett: 15-re

Macskás használati tárgy: 17

Macskás ékszer: 8

Macskás ruha: 2

Macskás játék/plüssállat: 6

 

Összesen: 48 darabról számoltam be eddig :)

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

2 Tovább

A macska és a fény

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!

Azt, hogy a macska szereti a fényt, tudtuk. Ám én azt is megmutatom, hogy a fény is szereti a macskát :)

Görögországban vettük ezt az üvegmacskát, amit ablakba kell tenni, hogy szépen átsüssön rajta a fény. Narancsos színeivel vonzza a tekintetet!

Üvegárny 1

Bár nem szép a következő kép, de az üvegmacska helyzetének érzékeltetéséhez meg kell mutatnom, hogy hol lóg:

Üvegárny 2

És ugyanennél az ablaknál "árnyjátékozott" az egyik macsekunk, Kobold. Íme  kép:

Kobold árnya 1

 

Kobold árnya 2

 

LELTÁR

Macskás lakberendezési tárgyak száma növekedett: 14-re (az élő macskát nem számolom bele:))

Macskás használati tárgy: 17

Macskás ékszer: 8

Macskás ruha: 2

Macskás játék/plüssállat: 6

 

Összesen: 47 darabról számoltam be eddig :)

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

 

+ 1 vicc mára

- Móricka, a macskáról szóló dolgozatod szóról szóra egyezik a testvéredével!

- Igen, tanító bácsi, hiszen ugyanarról a macskáról írtuk!

0 Tovább

Ennivaló macska

Rendhagyó bejegyzés a Magyarország legnagyobb (több száz darabos) macskástárgy-gyűjteményét bemutató blogban :)

Mára nem terveztem több tárgy bemutatását, de mivel véletlenül belebotlottam ebbe a képbe, gondoltam, megosztom Veletek.

Ráérős japán édesanyák készítenek gyönyörűre formázott ételeket és uzsonnákat - és persze van cicás is. Íme a kedvencem:

Macskás tízórai

Ennivaló! Nem?

LELTÁR (nem változott)

Macskás lakberendezési tárgyak száma növekedett: 13

Macskás használati tárgy: 17

Macskás ékszer: 8

Macskás ruha: 2

Macskás játék/plüssállat: 6

Összesen: 46 darabról számoltam be eddig :)

 

A következő bejegyzés (ahogy ígértem) a macska és a fény kapcsolatáról szól majd :)

Hacsak nem botlok bele valamibe, amit azonnal meg akarok mutatni, ahogy tegnap a macskás bilit :)

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

0 Tovább

Festett macska a gardróbszekrényen

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!

Hát, ez kevésbé tárgy, mert nem igazán lehet elvinni... Nem is festmény... Inkább dekoráció.

Falfestés. Vagyis ajtófestés :)

Nem volt kis munka, de megérte :)

Bárki jön hozzánk, mindenki csodálkozik, hogy honnan szereztünk ilyen ajtót a gardróbszekrényre :)

Hát, én festettem :)

Először 3 rétegben festettem át fehér "mindenesfestékkel" az ajtókat, majd száradás után jöhetett a skicc.

A képre a neten bukkantam rá, grafitceruzával, szabadkézi (szabadszemi) másolással vittem fel a vonalakat.

Eztán már élesben, festékkel estem az ajtónak és bátor vonalakkal kezdtem az "alkotást". Úgy másfél óra alatt kész lettem vele.

Sajnos a folyosó nem elég széles ahhoz, hogy szemből meg tudjam mutatni, teszek fel több képet is, jó?

Macskás gardrób 1

Ugyanez a másik oldalról fotózva:

Macskás gardrób 2

A felső macskarész:

Macskás gardrób 3

Az alsó macska nem festett, hanem egy kiállítás standján vettem meg, vékony, macska alakú falemez, cirmosra festve. Gyurmaragaccsal rögzítettem.

Ezt külön elemnek fogom számítani, mert bármikor áttehetem máshová :)

Macskás gardrób 4

Szívesen bevonám az ajtót átlátszó fóliával, hogy védjem, de az ilyen (legalább 54 centi) széles átlátszó öntapadós fólia drága.

Gondolkodtam lakkon is, de az meg nagyon folyna, nem?

LELTÁR

Macskás lakberendezési tárgyak száma növekedett: 13

Macskás használati tárgy: 17

Macskás ékszer: 8

Macskás ruha: 2

Macskás játék/plüssállat: 6

 

Összesen: 46 darabról számoltam be eddig :)

A következő bejegyzés a macska és a fény kapcsolatáról szól majd :)

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

1 Tovább

Na, ilyen macskám sem lesz! :)

"Ciki-Cica" rovatom első darabja jön :) 

Most láttam az egyik aukciós portálon :)

 

Ennyire elvetemült "macskástárgy-gyűjtő" nem vagyok :)

Elnézést attól, akinek esetleg tetszik! (Meg az eladótól!)

Bár el tudom képzelni, hogy esetleg egy kisgyereknek ezzel meg lehet hozni a kedvét arra, hogy megpróbálkozzon a bilibe "produkálni"... És ezért a szülők sok mindent megtennének :)

Ja, egyébként Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját olvasod - de ez volt a kivétel - ami még nekem sincs :)

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

1 Tovább

Macskás tárgyak

blogavatar

Macskás asztalom még nincs - de ezen kívül nagyon kevés dolgot tudnátok mondani, amim nincs macskásban... Mutassam? :)

Utolsó kommentek