Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Befogadó sasszülőkhöz kerültek az elrabolt fiókák - videóval

Befogadó sasszülők fészkeibe telepítették vissza azokat a parlagi sas fiókákat, akiket pár napja ismeretlen tettesek raboltak el a szüleiktől. A körülbelül négy hetes fiókákat a nevelőszülők remélhetőleg a sajátjuknak fogadják el.

A három, egyenként 1 millió forintos eszmei értékű, szigorúan védett, pár hetes sas fiókát egy olyan embernek kínálták fel megvételre, akiről szerencsére nem volt köztudomású, hogy a Fehérkereszt Állatvédő Liga önkéntese.

"Mi, mint állatvédelmi szervezet, úgy döntöttünk, hogy az eladási szándékot jelezzük a Nemzeti Nyomozóirodának, és belemegyünk a játékba: megvesszük a madarakat" - mondta Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora.

"Megfelelő tudás, szakképzettség nélkül ezeket a fiókákat nem lehet felnevelni, tehát rájuk valószínűleg pusztulás várt volna, ha ott maradnak az elrablóknál" - mondta Horváth Márton, Magyar Madártani Egyesület parlagisas-védelmi programjának vezetője, amikor Hatvan környékén, fészekbe helyeztek be két mentett madarat. A kiválasztott fészekben jelenleg egy fiókát nevelt a szülőpáros, most még kettőt kaptak "örökbe".

"Nagyon jók a tapasztalatok a befogadásról, a szülők általában nem kifogásolják az új jövevényeket, erős bennük az ösztön a fióka etetésére és felnevelésre" - tette hozzá a szakember.

A harmadik kik sasnak is keresnek egy megfelelő fészket.

A madárvásárlás krimibe illő volt: előbb csak két kis madárról beszélt a kereskedő a telefonban, és éjjel fél 1-kor, amikor váratlanul beállítottak a vélt vevő lakására (aki titokban a Fehérkereszt Állatvédő Liga állatvédőre) meg is alkudtak a két madárra, 150-150 ezer forintos áron.

Akkor azonban az adásvétel még nem jött össze, mivel (érthető módon) nem volt az önkéntesnél 300 ezer forint. Másnap délután, ismét váratlanul jelentek meg az eladók, ám az ígért 2 madárfióka helyett 3 volt a ládában. Mivel az önkéntesnél nem volt több pénz, a harmadik fióka pedig nem volt túl jó állapotban, végül azt is odaadták a kialkudott 300 ezer forintért.

A Fehérkereszt Állatvédőrség munkacsoportjának ez volt az első komoly felderítési ügye, de bíznak benne, hogy - miként eddig is - az Országos Rendőrkapitányság segíti majd a civil állatvédelem munkáját, a Nemzeti Nyomozóiroda pedig kideríti, hogy kik voltak a rablás elkövetői.

A Fehérkereszt civil aktivistája segítségével fantomkép készült az egyik kereskedőről.

A parlagi sas (aquila heliaca) a Veszélyeztetett fajok Vörös Listáján (Red List of Threatened Species) szerepel. Fészekből való kirablásuk, eladásuk kimeríti a Btk. 281. § (1) bek. a) pontját, amely a természetkárosítás, fokozottan védett természeti értékkel történő kereskedés tilalmáról szól.

Ilyen barbár cselekedetre hazánkban nem volt még példa!

A fiókákat megvásárlás után - a Nemzeti Nyomozóirodával egyeztetve - a Magyar Madártani Egyesület parlagisas-védelmi programjára bízták, akik kissé feltáplálták és felerősítették őket, illetve ők határozták meg azt is, hogy hova helyezik ki felnevelésre őket. Az "örökbe adás" előtt meg is gyűrűzték a három fiókát, illetve DNS-mintát vettek tőlük.

 

 

0 Tovább

1 milliót érő sasfiókákat raboltak el - az állatvédők visszatelepítik őket

Három, egyenként 1 millió forintos sas fiókát raboltak el a fészekből 
pár napja ismeretlen tettesek.


Az információ eljutott a Fehérkereszt Állatvédő Ligához, mivel egyik 
civil aktivistájuknak felajánlották eladásra a szigorúan védett madarakat. 
Az aktivista a Fehérkereszt Állatvédő Liga segítségével kifizette a kért 
300 ezer forintot a fiókákért, majd a vásárlás tényéről értesítette 
a Nemzeti Nyomozóirodát, megadva minden megszerzett információt
a kereskedőkről.
 
Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját és egy kopasz macska naplóját látod! Minden nap egy naplórészletet és egy macskás tárgyat osztok meg Veled, illetve állatvédelemről írok.
Az elrabolt parlagi sas 
(aquila heliaca) a Veszélyeztetett 
fajok Vörös Listáján (Red List of 
Threatened Species) szerepel. 
Fészekből való kirablásuk, eladásuk
kimeríti a Btk. 281. § (1) bek. a) 
pontját, amely a természetkárosítás,
fokozottan védett természeti értékkel 
történő kereskedés tilalmáról szól. 
Ilyen barbár cselekedetre hazánkban nem 
volt még példa! - írja a Fehérkereszt 
Állatvédő Liga. A fiókákat vasárnap a kora 
délutáni órákban helyezik vissza sasfészkekbe, befogadó szülőkhöz, akik 
majd felnevelik őket.


A fiókákat - a Nemzeti Nyomozóirodával egyeztetve - a Magyar 
Madártani Egyesület parlagisas-védelmi programjára bízták.
A Fehérkereszt Állatvédő Liga azt reméli, hogy – miként eddig is - az 
Országos Rendőrkapitányság segíti a civil állatvédelem munkáját, 
a Nemzeti Nyomozóiroda pedig kideríti, hogy kik voltak az elkövetők. 
 
Kérik a lakosságot, hogy amennyiben ilyesmiről tudomást szerez, azonnal
értesítse a hatóságokat.

 

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez katt ide:)

Kéky Kira | Névjegy létrehozása

 

1 Tovább

Macskás tárgyak

blogavatar

Macskás asztalom még nincs - de ezen kívül nagyon kevés dolgot tudnátok mondani, amim nincs macskásban... Mutassam? :)

Utolsó kommentek