Mélységesen elkeserítő és felháborító, hogy a menhelyen élő, szelíd farkasok közül kettőt – valószínűleg szórakozásból, „vadászat” keretében kilőttek.
Az elkövetők kézre kerítésére 200 ezer forint pénzjutalmat ajánlunk fel - olvasható a Fehérkereszt Állatvédő Liga oldalán.
Ami történt, az egyszerűen elképesztő! Ime a részletek:
Egy egy „vadász” farkast akart lőni, ezért a Veresegyházi Farkas- és Medveotthonba ment, és ott "kiélte" vadásszenvedélyét.
A farkas Magyarországon 1993 óta védett, 2001 óta fokozottan védett faj, nem lőhető, eszmei értéke 250 ezer forint.
Azz írják, hogy "az orvvadászat 05.07.-én, szombaton történt, amikor a szokásos módon sok-sok állatszerető vendéget fogadtunk a medvék között és az egy éve - segítségünkkel - emberhez szoktatott kisebb falkában.
Késő délután találtuk meg a két, 3-4 év körüli elpusztult hím európai szürke farkast a kifutóban, nem messze a kerítéstől. Megdöbbentő volt a látvány, hogy két egészséges felnőtt állat egymástól kis távolságra fekszik holtan. Harcra, verekedésre utaló jelek nem voltak. A farkas falkában a belső viták nem járnak halálos következménnyel, főleg nem ilyen körülmények között élő, „szocializált” farkasok között. Ezek az állatok ismerték az embereket, bizalommal voltak feléjük, megszokták az emberek jelenlétét.
A farkasok szelídségéről látható anyag az alábbi kisfilmen:
Természetesen szigorú belső szabályok közt élnek a farkasok, de az nem képzelhető el, hogy két felnőtt hím állat egymástól nem messze kimúlna.
Ráadásul most van az utódnevelési időszak (vannak kéthetes kisfarkasok is) ilyenkor inkább összefogás figyelhető meg, nem pedig harc.
A tragédia következtében felborult a falka sorrendje, az állatok összezavarodtak.
A farkasok kilövése miatt árván maradt két 2 hetes kölyök, akiknek természetes környezetükben 7-9 hetes korukig szopniuk kellene, így őket most Szilágyi István és a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársai gondozzák."
A farkasokról információ ITT található.
A farkasokat nevelők feljelentést tettek, a két tetemet pedig boncolásra vitték a Szent István Állatorvosi Egyetemre.
Az már most is tudható, hogy az állatok életét fegyverrel oltották ki, kis kaliberű, átalakított, minden valószínűség szerint hangtompítós lőfegyverrel.
"Ez utóbbit azért vélelmezzük, mert fényes nappal az állatok körül a gondozók rendszeresen sétálnak, felügyelik őket, egy normál lőfegyver hangja feltűnő lett volna.
Mi, a farkasok életét, nevelését segítők, Kuli Bálint a medveotthon igazgatója és Szilágyi István Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora - most kizárólag magánszemélyként - saját pénzünkből összesen 200 ezer forintot ajánlunk fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást vagy „feldobja” az elkövetőt" - olvasható a közleményben.
Állatszerető, állatvédő emberként én is remélem, hogy kiderül a tettes (ek) személye, és azt is remélem, hogy a vadásztársadalom elzárkózik az esettől!!!
A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez katt ide:)
Utolsó kommentek