június 12.

Készül valami! Macskamami nagyon izgatott. Ezt csak egy macska veszi észre, mert egyébként éppúgy heverészik az ágyban, mint máskor. Reggeli után elmentek vásárolni, de haza már csak a Mami jött. Eszeveszett rohangálásba kezdett. Úgy viselkedett, mint én szoktam. Fel-alá rohangált a lakásban, kezébe vett valamit aztán elhajította. Hozott rengeteg zöld dolgot, amit ők megfőznek és megsütnek. Én csak a répát ismerem közülük, mert az van a tasakos husimban. Egész ehető.

A zöld dolgokat addig rakosgatta, csavargatta, míg egy olyan csokor nem lett, mint amilyet virágokból szoktak csinálni. De ami a legmeghökkentőbb és teljesen felháborított, hogy a csokorba kötött sajtot meg sonkát meg májast! Illatozott az egész asztal! És én ebből semmit nem kaptam.

Aztán kutyulni és sütni kezdett. Amikor befejezte, édes krémmel töltött torta volt az asztalon. Én persze sürögtem-forogtam, mindent megkóstoltam. Azt a husikát is, amit a sütőbe rakott. Aztán gyorsan lelocsolta magát vízzel a nagy fehér tálban és hosszú ruhát vett fel. Olyat, aminek az aljával jól lehet játszani, mert alábújok, és onnan támadok.

Ahogy elkészült, csöngettek és megjött Nagyirabszolga és a hozzá tartozó férfi, akit a múltkor annyira megszelídítettem.

Olyan csendben ültek, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. Volna. De nem volt. Mert megettem. Nemsokára megjött Kutyabácsi is, és annyira meglepődött a váratlan vendégségen, hogy alig jutott szóhoz. Egyfolytában azt ismételgette, hogy "Nahát, de örülök, hogy itt vagytok!, meg Macskamaminak azt hogy: "Köszönöm, hogy elhívtad a szüleimet is!"

Szóval egész este ettek, meg ittak, beszélgettek, majdnem elfeledkeztek a vacsorámról, bár a tepsiből én is kaptam néhány falatot.

Aztán Macskamami betolta a tortát és azon világított az, hogy 33. Azt hiszem, ennyi idős lehet Kutyabácsi emberül. Az macskának 5 éves lehet. Szép este volt, mindenki simogatott, finomakat ettem, és alig várom, hogy újra legyen ilyen 33 éves nap.

 

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez katt ide:)

Kéky Kira | Névjegy létrehozása