Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

És akkor itt a "termés": a várva várt kupac is megérkezett :)

Erre vártunk napok óta! Hihetetlen, hogy mennyire tud örülni az ember egy kupac kakinak! :)

Az történt, hogy Kobold kedd óta kaphat joghurtot, és ezt szépen belekevertük a konzervhusi leválasztott szószába. Este pedig kb. 3 falatnyi tonhalkonzervet kapott - na az végre hatalmas sikert aratott, abból evett volna többet is, csakhogy nem szabad. Mert kímélni kella a beleit.

Aztán végre szerdán este megjött a kaki is - hát, rég nem örültünk ennyire ilyesminek :) Kemény volt, meg volt benne alvadt vér a műtétből, de ezek szerint működik a macska belül is! :)

Egyszóval hálás köszönet Dr. Felkai Csabának, az állatorvosunknak, aki a kezdetektől orvosa a két szfinx cicánknak. Mert az ő ügyes kezének köszönhető, hogy sikerült kiszedni a fél méter spárgát és a hajgumit a gyomrából és beleiből, és hogy úgy varrta össze, hogy működőképes maradt a macska :)

Azt mondta a műtét után, hogy a túlélés esélye mindössze 10 százalék, mivel a vékonyka macskabelek varrása nehéz, sok benne a hibalehetőséh, neki prdig 4x kellett vágnia és varrnia. Azt mondta, hogy kb. olyan súlyosságú eset, mint egy katonának a haslövés. 

Az, hogy életben maradt, mitöbb láthatólag egyre jobban érzi magát, Dr. Felkai Csaba ügyes kezeinek köszönhető. Az pedig, hogy felépül, az mindenkinek, aki agykontrollozott, imádkozott érte!

H meg kell saccolnom, hogy körülbelül hányan küldtek pozitív energiákat és támogfatták Kobold gyógyulását, akkor tíznél is többen lennének - ismerősök és ismeretlenek foglalkoztak Kobolddal minden nap pár percet - és ezt nem tudom eléggé megköszönni!

Külön hálás köszönet Judit barátnőmnek, aki szülése előtt áll, de így is volt rá energiája, hogy Kobolddal foglalkozzon :)

Íme a friss képek :)

Ennyire lefogyott szegény, kilátszik a csípőcsontja.

Fáraó is odamegy néha, megnyalogatja Koboldot:

És már Kobold is szépen mosakszik, bár ő nem szokta túlzásba vinni :) Az ott a hasán a varrott seb egy része, kb. 4 centis a vágás. 

És már lazán felugrik az ágyba - ahol alszik napközben, meg éjjel. Itt épp ugrás közben:

Jövő héttől ehet majd rendes kaját, ezen a héten még csak pépesített cuccokat kap, hogy a belei csak fokozatosan legyenek terhelve. Úgyhogy a konzerveledelt villával péppé törjük. 

Antibiotikumot még holnap kap, aztán leállhatunk vele (elfogyott egy gyereknek való üveggel, brutál adagot kapott, hogy védje a hashártyagyulladástól! 

A műtéthez képest 2 hétre, tehát jövő pénteken varratszedés - és reméljük, hogy most már sermmilyen komplikáció, szövődmény nem jön elő!!!

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

 
0 Tovább

Jó híreink vannak Koboldról, már csippantott!

Most már jó eséllyel túléli Kobold a hajgumi és spárga-ebédet, (és spárga alatt most a kötözőeszközt értem, nem a kaját), szóval még mindig nem nyugodhatunk meg, de az esélyeink hatalmasat nőttek! :)

Időrendben: tegnap reggel szurira vitte a férjem, megkapta a szokásos antibiotikumot hashártyagyulladás ellen (mert a 4 bélmetszés után erre sajnos elég komoly kilátás van), illetve vitamint, pici fájdalomcsillapítót.

És napközben tegnap már "dobozolt", ami így néz ki (ez egy régebbi kép):

Este kevésbé volt étvágya, de azért evett egy kicsit:

És így pihengetett az ágyban, "jóllakottan" a szósztól:

Ami számunkra a legjobb hír, hogy este csippantott! :) Ez egy kedves gesztusa, amit csak ő szokott csinálni, és abból áll, hogy a legelső pici fogacskáival összecsípi a bőrt valamelyik testrészünkön - lágyan, finoman - de mindig váratlanul, ezért mindig felszisszenünk rajta, most viszont örömmel ujjongtam, mikor este megtette :) Mert ha ilyet csinál, akkor azt jelenti, már a rosszalkodáson is jár az esze :)

A ma éjjel is rendben telt, kaki még nincs, de ma már eszik majd joghurtot, és ez lesz a nagy teszt, mert ez valószínűleg megmozgatja a beleit... Csak bírják a varrások!!! Illetve csak eresszék át a béltartalmat, tehát legyen elég hely a "csőben"!!!

Nagyon sok-sok drukkolást, imádkozást és agykontrollozást kaptunk - hálásan köszönjük, és kérünk még ilyen támogatást!!!

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

Kéky Kira | Névjegy létrehozása 

2 Tovább

Kobold hajgumit és spárgát nyelt - műteni kellett

Erre nem számítottunk, mert Kobold nem ilyen rágcsás macska, az "öreg" az, aki rendszeresen "legel", és ő volt az is, aki 1 évesen kalapgumit evett, amit aztán szerencsésen kikakált. De most Kobold került bajba, mert valamiért gusztusa támadt arra a hajgumira, amire a lányom egy spárgát kötött - így "sétáltatta" a plüssállatait a lakásban.

A spárga végén volt egy görcs is - ez okozta végül a legnagyobb bajt!

Ez a kép még este 7 körül készült, nem gondoltunk semmi rosszra:

Csütörtök este 8 körül Kobold a kanapéra hányt. Kiadta magából a komplett vacsorát, és a hányásnak székletszaga volt. Ekkor még nem gondoltam nagy bajra, mert minden macskával előfordul, hogy valamiért kihányja a kaját, valami hurutot kap... Este még egyszer hányt, aztán reggel már csak az üres gyomortartalmat. És akkor már sem enni, sem inni nem akart.

Délután rendelt az állatorvosunk, addigra Kobold teljesen apatikus lett, csak feküdt, javarészt a napon (gondolom jól esett a fájó pocakjának a meleg...)

Az volt nagyon aggasztó, hogy nem dorombolt, nem bújt - pedig ennek a két tevékenységnek a bajnoka...

A doki megtapogatta, és mondta, hogy érez valamit, csinál röntgent. És valóban, a röntgenképen látszódott egy négyszögletes valami, leginkább fémdarab.

Fém? Kérdeztünk vissza, miért enne fémet?

Az mindenesetre kiderült, hogy műtétre lesz szükség, mert ez magától nem fog onnan kijönni. Szerencsére a doki azonnal neki tudott látni, Kobold megkapta az altatót, és ott voltunk, míg el nem aludt. Végig duruzsoltam a fülébe, hogy mire felébred, már jobban lesz. Ráadásul fogágybetegsége is van, ami miatt veszíti el a rágófogait, és egy hátsó megint mozgott Neki, így a dokival megbeszéltük, hogy ha már altatva van, akkor egyben húz és fogkövetlenít is...

Azt mondta, hív minket, ha végzett, menjünk el, ne lábatlankodjunk. 

Kb. egy óra múlva jött a telefon, és akkorra a férjem már akkor úton is volt visszafelé, mert azt mondta a doki, hogy kb. egy órás lesz a műtét. Telefonon nem mondott jó híreket a doki: fémszorítós hajgumi, rajta egy kétarasznyi spárga... Ez jött ki Koboldból. És sajnos ehhez 4 helyen kellett felvágni a beleit, mert a spárga végén görcs volt, és ez a görcs átcsúszott egy olyan helyen, ahonnan kihúzni már nem lehet.

És minden ilyen metszés 15 százalékkal csökkenti a túlélés esélyét - ezt mondta. Sajnos a szepszis (véráramfertőzés) és a bélbénulás esélye is megvan. Ha mindezt hozzáaadjuk, akkor kb. 10 százalékra csökken a túlélés esélye - ezt már a férjemnek mondta. Kapott antibiotikumot és fájdalomcsillapítót, illetve rengeteg vizet töltött a bőre alá (infúzióval), ami onnan felszívódik, így nem szárad ki. A férjem így hozta el Koboldot.

Este ébredezett, nyitogatta a szemeit, de ennél nagyobb aktivitás nem volt. Végre késő este pisilt egyet (maga alá még persze), de ez nagyon jó hír volt, mert akkor a veséi működnek. 

Éjjel a férjem őrizte a macsekot, hajnal 3-ig fenn volt vele... Egy hányás volt, egy kis véralvadék jött ki (a műtét után ez természetes).

Reggel mentünk vissza az orvoshoz kontrollra, kedves barátnőm, Judit hívott, hogy a párja jönne értünk kocsival, hogy ne kelljen gyalog hurcolni a macsekot, ráadásul reggel még hideg volt, Kobold meg kopasz ugye...

Reggel így néztett ki:

A doki megtapogatta, és azt mondta, hogy sajnos egy hashártyagyulladás még bejöhet, érez erre utaló jeleket, de kap antibiotikumot, ennyit lehet tenni. 

Újra kapott fájdalomcsillapítót, vizet a bőre alá és a hasába is. Jó hír volt, hogy a dokinál Kobold már próbált menni, sőt felmászni rám...

Hazahoztuk, és azóta egyre aktívabb, először azért kelt fel, hogy igyon, de sajnos túl sok vizet ivott egyszerre, 1 óra múlva kihányta az egészet. Úgyhogy ezután (mivel már szépen jön-megy) elvettük a vizestálat, és fecskendőből itatom, illetve úgy, hogy a tenyerembe nyomom a vizet a fecskendőből, Kobold onnan lefetyeli. 

Általában a teraszon üldögél, élvezi a napsütést. Itt tartunk most. És már megint kezd macskásan viselkedni, már élvezi a simogatást és néha jelzi is, hogy folytassam!

Ha a holnap estét (vasárnap estét) megéli, akkor jó eséllyel túl lesz az egészen. Most az lenne nagyon fontos, hogy kakiljon, illetve az, hogy ne legyen lázas, meg láthatóan egyre aktívabbá váljon.

Kérem, drukkoljon mindenki!

Sok-sok drukkolást, imádkozást és agykontrollozást kaptunk - mindenkinek köszönjük!

Most itt tartunk:

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

Kéky Kira | Névjegy létrehozása 

0 Tovább

Vészhelyzet! Kalapgumit nyeltem!

február 11.

 

Imádom ezt a szőrös vacakot a nyúlós micsodáján. Ez eddig a legizgalmasabb játék. És hogy az íze milyen jó! Már többször megpróbáltam megenni, de csak ma este sikerült úgy egy fél faroknyit lenyelnem.

 

Hé! Mi ez a kapkodás! Mit csináltok a számmal? Nincs benne semmi! Ha a vacakot keresitek, azt már rég lenyeltem.

Ajaj! Elővették a kosarat. Itt baj lesz.

 

Miért sápítoznak, hogy „Vasárnap este kilenckor nincs állatorvos?” Na, ebből a mondatból csak az állatorvost értem. Azt sajnos nagyon is.

 

Na nehogy már lenyeljem ezt a kanál olajat? Megkergültetek??? Segítség! Erőszak! Ez a nőszemély belenyomta a számba! Pfű!

Nem akarok bemenni a dobozba! Engedjetek el!!! Most miért zártátok rám az ajtót? Mit tettem, hogy ilyet tesztek velem?

 

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének, és egy kopasz macska naplójának blogját látod.

Hideg van. Miért vittetek ki a melegből? Ez túl nagy büntetés egy kis csemegézésért! Megpróbálok a reszketés ellenére is némi információt kicsiholni belőlük a nyávogásommal.

Azt mondják, hogy az ég is velem van, hogy vasárnap este bent van az orvosunk – aha, szóval az övék! - a rendelőben, ami 10 percre van tőlünk.


Végre, itt melegebb van, bár rosszat sejtek. Hazudtak! Ez nem az ő orvosuk. Ez az a hely, ahol a fehér köpenyes macskákat bökdös.

A Gazdáim kétségbeesetten beszélnek valami kalapgumiról, amit lenyeltem, a doki meg bélcsavarodásról, altatásról, műtétről, pusztulásról. Atyavilág! Mi lesz?

 

Gyanús nekem ez a csendes készülődés. Ó ne! Egy szuri. Puff neki. Megböktek.

 

Furcsa. Mozog velem a világ. Öklendeznem kell. Juszt sem. Már sejtem. Ezek itt mind az én kalapgumimat akarják.

Nem adom. Egyetek ti is magatoknak! Szentséges macska az égben! Rosszul vagyok.

Még egy szuri. Nem bírom tovább. Jön felém valami nagy feketeség, meleg és ragacsos… itt a vég… a kalapgumi… nem adom… nem…

 

Ha majd felébredek... akkor ... majd meglátják ...

 

Pisilni kell. Nem tudok kimenni.

Már nem is kell pisilni. Azt hiszem. Minden olyan nedves.

 

Ez szégyen. Felnőtt macska létemre! Magam alá ...

 

Megint arra ébredtem, hogy pisilni kell. Most végre sikerült kimenni, bár arra nem emlékszem, hogy jutottam vissza a hálózsákomba. Azt hiszem a gazdám vitt oda ölben. Furcsa, máskor ilyenkor már alszanak. Most meg égnek a kis fények és aggódva bámulnak rám. Azt hiszem, alszom még egy kicsit.

 

FOLYTATÁS:

http://macskastargyak.postr.hu/szep-nagy-kupacot-csinaltam-megdicsertek


4 Tovább

Állati vészhelyzetek - Te tudnál segíteni?

Az interneten se szeri se száma azoknak a történeteknek, amelyekben az állatok mentették meg gazdájuk életét.

De mi történik, ha a házikedvencünk kerül bajba és csak mi vagyunk jelen?

Amerikában kampányt indítottak, hogy felhívják a tulajdonosok figyelmét: a kisállatoknak is jár az elsősegély.

A legtöbb kisállat-tulajdonos nincs felkészülve arra, hogy történik valami a kedvencükkel, elüti őket egy autó, leesnek valahonnan, megvágják a lábukat, harci sebbel térnek haza egy reggel.

Amerikai állatvédő szervezetek minden év áprilisában megpróbálják a kisállat-tulajdonosokat oktatásokkal és figyelemfelkeltő akciókkal felkészíteni a kedvencüket érő balesetekre.

 

Magyarország legnagyobb macskástárgy-gyűjteményének blogját látod!

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

Az alapvető elsősegély-nyújtás szabályait ismerni kell, nem szabad várni az orvoshoz jutásig, mert csökken az állat esélye az életben maradásra, vagy nő a maradandó károsodás veszélye.

A szakemberek azt ajánlják, hogy mindenki ismerje meg, hogy mi a teendő horzsolások, kisebb zúzódások, égési és fagyási sérülések, légutak hirtelen elzáródása, fulladozás, szemsérülések, idegen test okozta szaruhártya irritáció, rovarcsípés, hányás, hasmenés, mérgezések esetén.

 

Az Egyesült Államokban már kaphatóak állati elsősegély-dobozok, amelyekben fertőtlenítő, antibiotikus kenőcsök, géz, steril mull-lap, sebtapasz, szemcsepp, fecskendő, olló és egyéb kötszerek találhatóak meg.

Sok amerikai állatvédő egyesület, állatorvos megtanítja a gazdikat arra, hogy miként kell ezeket az eszközöket használni. Egyik legfontosabb "tananyag" például a Heimlich-féle műfogás elsajátítása, mellyel a kiskutyáknál és kölyök macskáknál igen gyakori fulladásos esetek előzhetők meg.

0 Tovább

Macskás tárgyak

blogavatar

Macskás asztalom még nincs - de ezen kívül nagyon kevés dolgot tudnátok mondani, amim nincs macskásban... Mutassam? :)

Utolsó kommentek