március 8.

Megint nagy a sürgés-forgás! Macskamama egyfolytában kiebrudal a konyhából, azt mondja, olyan kicsi a hely, hogy nem férünk el. Ez nem igaz. Én nagyon jól elférek, és még nagyon sok macska beférne oda. Igaz, akkor mindent felzabálnának. Mert enni, azt van mit. Most nem a konzervekről beszélek, amik vagy a hidegszekrény tetején várnak rám vagy a szatyorban a padlón, hanem azokról a husikról, amiket Macskamama szeletel, meg sütöget.

Újabb dolog, ami nehezen értek meg. Minek a húst megsütni?

 

Na, szóval ahogy fél füllel – micsoda buta mondás! – elcsíptem, megint vendégek jönnek. A múltkor nagyon jól éreztem magam, most is biztosan kellemes estém lesz. Valakinek születésnapja van, egy másiknak névnapja, meg valami olyasmiről beszéltek, hogy a lányokat kell felköszönteni. Csak tudnám, hogy minek! Furcsák az emberek, hogy mindent ünnepelnek!


 

Megjöttek!

Az egyiket már ismerem, ő a nagyirabszolga. Rögtön üdvözöltem is. A másik is hasonló korú, de férfi. Először elég furcsán méregetett, így hát én is furcsán méregettem.

Mikor már jól megnéztük egymást, odamentem.

Éreztem, hogy tart tőlem egy kicsit. Egy macska mindig megérzi az ilyet. Már a múltkor is azért a fiúvendéghez mentem először, mert éreztem a viselkedésén, hogy bizalmatlan. Na, az ilyen embereket kell rögtön meghódítani. Addig le sem szállok róluk, míg simogatni kezdenek. Akkor meggyógyultak.

 

Na, ezzel az emberrel is így jártam, végül jót szundikáltam az ölében.

 

Megy ez nekem!