december 15.

Olyan hideg van, hogy komolyan ki sem dugom az orrom a zsákomból, ha nem muszáj. De a gazdáim kimentek az ajtón túlra, pedig onnan a fagy jön be. Mindig rettegek, hogy megfagynak! Nekik sincs szőrük, ők sem arra valók, hogy a hidegben éljenek!

Megjött Kutyabácsi! Tele van a szatyra zacskóshusikkal! Szemmel kell tartanom, hogy hova teszi. Mégiscsak az én kajámról van szó!

Furcsa, nem kaptam zacskósat. Pedig annyira vártam az új zsákmányt, hogy a reggeli adagomat is otthagytam a tálkámban. Mert hátha most újféle érkezett. Várok, várok. Nyávogok, kiabálok. Járkálok a tálkám körül, de semmi. Azt mondják: aki otthagyja a teli tálkáját, az nem éhes. Ekkora butaságot! Éhes vagyok. De most már csak nem eszem meg szégyenszemre a reggelről maradt husit! Meg nagyon hideg is.

Itt kint olyan hideg van, mint a hidegszekrényben. Harapok néhány ropit, aztán uzsgyi vissza a meleg szobába. Ha elalszom, nem is leszek éhes.