március 14.

 

Na, most vette fel a szép ruháját a Macskamama.

Irigylem az embereket azért, hogy többféle öltözet közül választhatnak. Nekik az a természetes, hogy minden nap mást vesznek magukra. Ha rajtam egyszer is más lenne, mint eddig, megállna a világ. Teljesen elképzelhetetlen és ízléstelen lenne.

 

Amikor hazajöttek, mindketten sugároztak a boldogságtól.

 

Hoztak egy dobozt, benne valami fényes dolgot. Azt nézegették. Azt mondta Kutyabácsi, hogy büszke a párjára, amiért kiütést kapott. Azt hiszem, ezt a szót használta. Ezen azért csodálkozom, mert ha én kapok kiütést – eddig még csak egyszer történt meg – akkor állatorvoshoz visznek, és kenőcsöket kennek rám. Abban nincs semmi, de semmi jó.

Aztán este a Villogó Doboz előtt ültek és velem nem törődött senki.

Aztán egyszer csak megint meghallottam Macskamami hangját, pedig itt ült mellettem. Valami emberekről beszéltek, akiket nagyon régen fogságban tartottak, meg hogy az én Macskamamim ezekkel foglalkozott és most ezért most adtak neki egy elismerést annál a mini szérumnál, ami honvédelmi. Ezt az egészet nem nagyon értem.

 

Ja! Kihallgattam, amikor a Mami annak a telefonnak beszélt. Amit kapott, az egy kitüntetés, mert keresett kint a hidegben olyan foglyokat. Ami nem madár. Persze! Logikus. Vagy nem?