augusztus 24.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Jó meleg van, hogy szenvedhetnek a bundások! Bezzeg én, ebből a jó kis hűvös birodalmamból ki sem teszem a praclimat. Gondolom én.

Macska tervez, gazda végez. Tiltakozni sincs időm, máris az utazókosárkámban találom magam. Márpedig ennek sosincs jó vége. Vagy a doktor praxlijába megyünk, vagy kiállításra visznek. Akkor mégis inkább a doktor, mert azt hamarabb meg lehet úszni.

Rosszat sejtek. A doktorhoz nem erre kell menni.

Ajjaj! Ezt nem kívánom egy macskának sem!

Először egy hernyó jött. Nagy és hangos! Rettenetes volt, az oldalán rengeteg szájjal. Először az falt fel minket.

Amikor onnan megszöktünk, egy földigiliszta gyomrába kerültünk.

Szörnyű, egyik megpróbáltatás a másik után!

Most már nagyon idegen helyen vagyunk, innen már vissza sem találnék a birodalmamba. Már lemondóan veszem tudomásul, hogy újabb, minden eddiginél nagyobb állat gyomrába mászunk be. Abban bízom, ebben sem lesz semmi bajunk, hiszen az előzőek is elengedtek, biztosan elenged ez is.

Már jó ideje benne vagyunk a hatalmas kukac a gyomrában, és a gazdi ki is vett az utazókosárkámból. Éppen ideje, legalább körülnézek egy kicsit.

Idegen emberek vannak körülöttem! Újabb lehetséges hódolók! Az nőnemű ott a sarokban máris behódolt, elég volt rám néznie! Érzem rajta, hogy neki is van egy macskauralkodója. Viszont ez a hímnemű itt szemben nagyon makacsnak tűnik! Na gyere csak! Képes vagy ellenállni ezeknek a szeretetreméltó, okos szemeknek, nagy füleknek és ennek a puha, bársonyos bőrnek? Naná, hogy megsimogatsz! Így ni!

Na, ennyi elég is volt, hogy két újabb hódolót szerezzek. Ráadásul meg is szabadultunk a hatalmas, zakatoló állat gyomrából.

Idegen helyen vagyunk! Itt még nem voltam. Macskaszagot érzek. Távoli, eltűnő, szomorú macskaszagot. Hercegnőét. Megértettem, hogy ő már soha nem jön ide vissza. A szaga is lassan eltűnik a birodalmából. Ez az élet rendje. De velem mi lesz, ha mindenki elmegy, akit szeretek?

Megnéznéd a többi bejegyzést? Katt ide :)

Egyébként tudtad, hogy kávézót (csokoládézót, cukrászdát, teázót, pizzázót) keresek, hogy a macskás tárgyaimmal növeljük a forgalmat és bevételt? Törzsvendégeink lennének :)

Részletek itt:

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

Kéky Kira | Névjegy létrehozása