Macskás tárgyak

január 9.

Kaptam egy saját piramist! Hogy ez milyen hatalmas! Három emelete van, alul barlanggal, felül terasszal, középen mindenféle kaparásznivalóval. Így már mindjárt más!

Mit mondjak, elég kicsi ez a territórium, ráadásul hárman osztozunk rajta. Ha ezt tudom, nem választom ki őket. Mikor eljöttek a Tenyésztőmhöz – jó ember volt, mindig emlékezni fogok rá – igen hideg volt kint, mégis az ablakban ülve vártunk rájuk.

A testvéreim váltig állították, hogy ha egyszer kitesszük innen a mancsunkat, ebből a szép nagy házból, ahol saját, külön szobánk volt, szóval, ha elmegyünk innen, akkor a Nagy Feledés vár ránk, ráncigáló gyerekkezek, ugatós kutyák, eszeveszetten csipogó, kalitkás madarak. Amikor bejöttek a szobánkba, teljesen elfoglalták az ágyunkat. A Tenyésztőnk melléjük ült, mert egyedül mit sem tudtak kezdeni velünk. Olyan gyámoltalanok voltak. Aztán én meguntam, hogy ott kuksolnak a sarokban, gondoltam, inkább odamegyek. Először a férfit szagoltam meg – mégiscsak vetélytárs vagy mi – aztán az embernő hosszú haját kezdtem rágni. Irigy volt, kitépte a számból a bundáját. Ez szerintem sértés, hiszen ezzel azt mondta: nekem nem lehet ilyenem. Visszavonultam.

Később mégis odahúzott a kíváncsiság, meg az, hogy tudni akartam: meg mernek-e simogatni. Azok ugyanis, akik eddig látogatóba jöttek, leginkább néztek minket, nem nyúltak hozzánk. Azt mondták: természetellenes a szőrtelenségünk. Nem értem őket. Akkor magukat is természetellenesnek és undorítónak tartják? Na mindegy, ezen még máskor is ráérek gondolkodni.

Egészen jólesett a simogatásuk, ezért kissé megbántódtam, hogy elmennek. Már éppen közölni akartam velük, hogy maradhatnak, van elég hely az ágyon, (bár a vacsorából úgysem adtunk volna.)

Nagyon nézték a fekete testvéremet is, aki egész idő alatt ott szaladgált a szobában.

Most, hogy visszagondolok erre a napra, látnom kell: ha én nem hízelgek nekik, őt veszik magukhoz.

január 7.

Szó, ami szó, mióta eljöttem a Tenyésztőtől, nem érzem túl jól magam.

Bizonytalannak tűnik a jövőm. Új szolgálóim vannak – egy embernő és emberférfi. Itt ugrálnak körülöttem, egy perc nyugtom sincs tőlük. Fejükbe vették, hogy eldöntik helyettem, mit tehetek a birodalmamban, és mit nem.

Mintha bármit is megszabhatnának nekem!

Nekem, akit ma éppen ők maguk neveztek el Fáraónak! És ugye milyen igéző és okos a tekintetem?

január 6.

Mindent visszavonok.

Teljesen oké az ellátás. Kétszer eszem, zacskóból jönnek a finom falatok. Ma megnéztem a márkát is: Whiskas.

Persze! Azért ezt kapom, mert a macskák Whiskast vennének!

Hú, ez rövid naplójegyzet volt, de álmos vagyok! Hagyjatok aludni!

Esetleg addig nézzétek meg, hogy milyen dolgokat mutatott be a gazdám a macskástárgy-gyűjteményéből! :)

Macskás lakberendezési tárgyból: 36-ot

Macskás használati tárgyból: 51-et

Macskás ékszerből: 18-at

Macskás ruhából: 17-et

Macskás játék/plüssállatból (szerencsére én nem vagyok plüss): 10-et

Macskás könyvből: 2-t

Összesen: 134 darabról számolt be eddig.

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez kattints ide :)

január 5.

Jó ez a saját hálózsák. Igaz, a színe – piros - nem igazán illik egy ilyen tökéletes teremtményhez, mint én, de jó meleg.

Ámbár a lakásban is elég jó idő van. Kivéve, amikor a gazdáim kitárják a hatalmas ablakokat. Ilyenkor gyorsan bebújok a zsákomba.

Ha végre kizárják a hideget, akkor a kedvesen pattogó radiátoron melegítem a mancsomat. Ez a kedvenc helyem.

Leterítették két törülközővel, hogy meg ne égessem magam. Magamra húzom az egyiket, és már alszom is.

Ma nagyon megharagudtak a nagy fára. Arra, amit egyfolytában Karácsonyfának neveznek. Percek alatt megfosztották a díszeitől, aztán felkapták és kitették a hidegbe. Vajon mit követett el?

Ha ezek így bánnak az élőlényekkel, akkor nagyon rosszak a kilátásaim.

január 4.

Nem aludtam túl jól, minden neszre felébredtem.

Kora reggel ketrecbe tettek. Ezek elvisznek engem! Biztosan rosszul használtam az almot, amit kitettek nekem. Vagy mégsem lett volna szabad játszanom azzal a szőrös, nyávogó lábbelivel.

Pedig már egészen beletörődtem, hogy saját, külön gazdákat kaptam a sorstól. Kint rémesen hideg volt. Hiába kiabáltam, hogy vigyetek vissza, hogy akkor már inkább a fogság, mint a kinti Merev Hideg, amiből nem tér vissza élő teremtmény. Csak vittek és vittek, nem törődtek a reszketésemmel. Ezek egyáltalán nem vesznek tudomást arról, hogy nincs bundám?

Ó, jajj! Voltam már hasonló helyen. Kis helyiség, kőasztallal, rettentő, orrot facsaró büdössel. De látni kellett volna a Fehér Köpenyes megrökönyödött arcát, mikor kiengedtek és meglátott! Azt hittem, menten elhajítja a nyakonfüggőjét.

De nem, az oldalamra szorította, a másik vége meg a fülébe volt dugva. Azt mondta: felvesz a praxlijába – vagy mi. Szóval, hogy lehetek a betege. Nem akarok beteg lenni! Nem jövök többé hozzá!

január 3.

Kíváncsi vagyok.

Nem. Félek.

Mégis inkább kíváncsi vagyok.

Jaj, ez meg mi volt?

Végre meleg van.

Idegen a szag. Hát ez meg mi? Két ember. Jé, tegnap ezek jöttek hozzánk vendégségbe.

Most meg itt hagytok? Ezekkel a tapasztalatlan, ránézésre is macskátlan emberekkel. Hacsak azt a lábon hordott, szőrös, macskaképű valamit nem vesszük macskának, ami a nő a lábán van. Mert az a valami megpróbál nyávogni. Hát, ettől még nem érzem otthon magam. Annak a macskaszerű, mancsnak álcázott valaminek egyébként is rémes a kiejtése. Alig értettem meg, hogy mit akar. De ha itt maradok, majd megpróbálok összebarátkozni vele.

Nahát! Ezek fát tartanak a lakásban! Fogságban. Potyognak is a fa könnyei. Olyan szúrósak. Sajnálom őt.

Hol vagytok testvérkéim? Hol vagy Apu?

Egyébként igazán békén hagyhatnának. Miért akarnak folyton megsimogatni? Én sem nyalogatom az arcukat. Ezeknek gőzük sincs a társasági érintkezés szabályairól, az udvarlásról.

Egész este egymás nézik, és furcsán mosolyognak.

Azon nevetnek, hogy rólam senkinek nem jutna eszébe egy nyávogó papucs. Mintha olyan nevetséges lenne, hogy én nem szőrös, hanem egy különleges, bőrös macska vagyok.

Elő-előszó:

A macska szőrös.

Fáraó nem szőrös.

Fáraó tehát nem macska.

Vagy mégis???

Előszó:

Allergiás vagyok a macskaszőrre.

Macskamániám van.

Évek óta gyötört, hogyan oldhatnám fel ezt a problémát. Először néhány éve olvastam a szfinxekről, és meglepődtem, amikor tévében azt láttam, hogy már Magyarországon is van belőlük. A párom persze ellenezte az ötletet, hogy nekünk is legyen ilyen cicánk. Sőt, hogy bármilyen cicánk legyen. Mert: kicsi a lakás, mindketten sokat dolgozunk, egyébként is elég abszurd a szfinxek kinézete.

Eltelt egy év. Január 2-án, az újévi fogadalmak helyett arra kértem a párom, hogy látogassuk meg azt, aki szfinxeket tart. (Én már kinyomoztam, hogy van eladó cicája.) Az árával is tisztában voltam és azt is eldöntöttem, hogy bár borsos, de egy macska nagyon sokáig él, tehát ha 10 évre elosztom az árát, akkor roppant jó befektetés.

A kérdés, hogy mit szól Zoli a cicához, mit szól a macska hozzánk és allergiás leszek-e rá.

Délután már ott voltunk. Több mint egy órát ültünk a macskák között, semmi bajom nem volt.

A cicák közül a vörös kasztrált, 1 éves macs kiválasztott minket és módszeresen hódította meg Zolit. Mikor hazamentünk, az én döntésem már megvolt. A párom azt mondta, ha ennyire nem bírom ki cica nélkül, nem akarja, hogy szenvedjek, majd megszokja ő is.

A folytatást abból a naplóból ismerhetik meg, amelyet Fáraó, a vörös cirmos írt.

Jó olvasást!

Kéky Kira, Bódi Zoltán és Fáraó

Holnaptól tehát MINDEN NAP olvashattok egy-egy részt Fáraó (a szfinx macska) naplójából, amit néhány éve vetettem papírra.

Tartsatok velem!

 Ez egy kiskori képe :)

A macskás tárgyak bemutatása sem marad abba - terveim szerint naponta 2 posztot teszek ki, egyet Fáraó naplójából, egyet a macskás tárgyaimból.