Macskás tárgyak

március 10.

Kaptam egy nagyot a popsimra. Ha jól érzékelem az összefüggést, azt a zsinórt nem szabad a számba venni, ami a kisasztalról lóg le. Annak a végén van az a kis szerkezet, amibe a Macskamama beszél.

Beszél, de minek! Arra már én is rájöttem, hogy tárgyaknak teljesen feleslegesen nyávogok.

Jó, bevallom, próbálkoztam a hidegszekrénynél, hogy adjon sonkát, de meg sem moccant. Az ajtónak is hiába mondtam, hogy nyíljon ki, rám se hederítet.

Akkor meg minek beszél a Macskamama abba a zsinóros valamibe???

Dátum: 2001. március 9. péntek

Feladó: Bódi Zoltán

Kedves Fáraó!

Ha valóban szeretsz minket, akkor vajon miért rendetlenkedsz annyit

kora reggelenként? Miért ordítozol úgy, mint egy részeg házmester? Mi???

Miért neveletlenkedsz, és játszadozol bosszantóan hangosan az új, finom

almocskáddal?

Most pedig, amikor mindenkit felvertél, alszol!

Morgó Kutya

Dátum: 2001. március 9. péntek

Címzett: Kutya

Feladó: farao@levele.com

Tárgy: fáraó

Kedves Kutya!

Nem tom, miért jön rám néha ez a szörnyű hangoskodás, de bosszant, hogy nem engem figyeltek állandóan. És az almocskám meg olyan mókás!!!

Csak úgy repülnek és pattognak a kis golyók! Nem lehet betelni velük!

Reggel meg be akartam bújni a paplan alá, de pont akkor fordultál vagy mi, és el kellett ugranom. Ezt csak nem hagyhatom szó nélkül!

Puszi és tappancsolás:

Cirmosfarkú Fáraó

március 8.

Megint nagy a sürgés-forgás! Macskamama egyfolytában kiebrudal a konyhából, azt mondja, olyan kicsi a hely, hogy nem férünk el. Ez nem igaz. Én nagyon jól elférek, és még nagyon sok macska beférne oda. Igaz, akkor mindent felzabálnának. Mert enni, azt van mit. Most nem a konzervekről beszélek, amik vagy a hidegszekrény tetején várnak rám vagy a szatyorban a padlón, hanem azokról a husikról, amiket Macskamama szeletel, meg sütöget.

Újabb dolog, ami nehezen értek meg. Minek a húst megsütni?

Na, szóval ahogy fél füllel – micsoda buta mondás! – elcsíptem, megint vendégek jönnek. A múltkor nagyon jól éreztem magam, most is biztosan kellemes estém lesz. Valakinek születésnapja van, egy másiknak névnapja, meg valami olyasmiről beszéltek, hogy a lányokat kell felköszönteni. Csak tudnám, hogy minek! Furcsák az emberek, hogy mindent ünnepelnek!

Megjöttek!

Az egyiket már ismerem, ő a nagyirabszolga. Rögtön üdvözöltem is. A másik is hasonló korú, de férfi. Először elég furcsán méregetett, így hát én is furcsán méregettem.

Mikor már jól megnéztük egymást, odamentem.

Éreztem, hogy tart tőlem egy kicsit. Egy macska mindig megérzi az ilyet. Már a múltkor is azért a fiúvendéghez mentem először, mert éreztem a viselkedésén, hogy bizalmatlan. Na, az ilyen embereket kell rögtön meghódítani. Addig le sem szállok róluk, míg simogatni kezdenek. Akkor meggyógyultak.

Na, ezzel az emberrel is így jártam, végül jót szundikáltam az ölében.

Megy ez nekem!

március 7.

Újabb levelem jött.

2001. március 7. szerda 22:12

Kedves Fáraó!

Láttam a képedet az interneten egy reklámban. Nem is tudtam, hogy reklámfotózást is vállalsz! Amikor nem vagyunk itthon, akkor vállalsz egy kis fusimunkát? És mennyit kapsz érte? Mivel fizetnek?

Vigyázz, nehogy túl nagy sztár legyél! Mert akkor biztos itthagyod ezt a szegény Kutyát és Macskát.

Jó legyél: Kutya

Válaszoltam is:

Feladó: farao@levele.com

Elküldve: 2001. március 7.

Címzett: Kutya

Tárgy: RE: fáraó

Kedves Kutya!

Természetesen Whiskassal fizetnek meg csirkés jutalomfalatkákkal meg csirkemájjal, meg gombával – tudod, azt nagyon szeretem – de csak ritkán dolgozom, nem akarom, hogy túl hamar megunják a képeimet, meg aztán itthon is van dolgom, például aludni.

Benneteket pedig a világ minden macskacsemegéjéért sem hagynálak el,

hiszen Ti vagytok az én szeretteim.

Minyáú édes sok tappancs:

Fáraó

március 6.

Dög unalom. Azt hiszem, utálom már a telet. Igazán elkergethetné már valaki!

Állítólag már tavasz van, de sehogy sem akar meleg lenni!

Talán én is megtanulhatnék zongorázni, mint Nora:

március 5.

Ma este sokáig fent voltak. Nem lehetett tőlük aludni. Pakolásztak, takarítottak, csattogtak. Nem csoda, hogy mikor végre lefeküdtek, megéheztem. Kimegyek a tálkámhoz, a ropogtatóshoz.

Egy kis esti nasi mindig jólesik.

Mondjuk én nem szoktam így dumálni evés közben, mint ez a macsek, hogy mommm, mommm, mommm...

Előzmény:

http://macskastargyak.postr.hu/24-macskaban-60-kiseger

március 4.

Korán keltem és vártam, hogy megérezzem a 7 macska 30 kisegeret. Alig bírtam magammal, hiszen már régen felkeltem. De nem ronthattam el az egészet, mert akkor hogyan hinnék el, hogy tudom, mit teszek.

Tűkön ültem, de csak eljött a 7 macska 30 kisegér. Éppen hogy azelőtt kezdtem nyávogni, hogy megszólalt a pittyegőjük. Megcsináltam! Ismerem az időt!

március 3.

Macskamama érdekes dologra tanított. Ők időnek nevezik. Azt mondja, nekik szükségük van arra, hogy ezt mérni tudják. Szóval azt állítja: két napkelte között 24 egyforma rész van, 24 macska. Egy macskában 60 kisegér. (Ez rengeteg! Hogy tud egy macska ennyi egeret megenni?!) Ezekkel tudják ők kifejezni az időt. Azt állítják: a macskák ösztönösen tudják, mennyi az idő, de az már rendkívüli zsenialitásra vall, ha egy macska használni is tudja.

Hm. Azt hiszem, én rendkívül zseniális vagyok.

Próbára tettek. Azt mondják: holnap reggel 7 macska 30 kisegérig fognak aludni.

Azzal bizonyíthatom, hogy értem az időt, hogy addig csendben maradok és csak 7 macska 30 kisegérkor kezdhetek nyávogni.

Ez nehéz feladat lenne?

Na majd meglátják!

március 2.

Levelet kaptam!

Saját levelet!

Úgy döntöttem, nekem is haladnom kell a korral. A Számító Gépen, amit eddig csak a gazdiék használtak, lett saját postaládám.

A címem: farao@levele.com

Ez nagyon jól hangzik. Ez az első levél, amit kaptam.

Hát, nem állítanám, hogy jól esett a fogmosás. Sőt. Kíváncsi vagyok, kinek esne jól, ha sós vízzel sikálnák a fogait. Bbbrrr!

március 1.

Új játékot találtam ki. Az a lényege, hogy minél jobban felbosszantsam a gazdámat. A játékszabályok a következők.

Ha Kutyabácsi leül a Számító Gép elé, akkor kezdődik a játék. Először csak kint nyávogok a piramisomon. Arra már rájöttem, hogy először Kutyabácsi kirohan, és aggódva kérdezi: mi a baj. Ilyenkor leugrom a piramisról, és eszeveszett rohangálásba kezdek. Ettől Kutyabácsi teljesen megzavarodik és megpróbál megnyugtatni. Ez úgy megy, hogy ő igyekszik elkapni engem, hogy megsimogasson, én meg próbálok minél gyorsabban körbe-körbe szaladgálni, hogy ne érjen utol. Egy idő után abbahagyja és visszaül a géphez.

Ekkor jön a második felvonás.

Az ágyra ülök, és újból kiabálni kezdek. Ilyenkor a Kutyabácsi előveszi a szőrlabdámat, és dobálgatni kezd. Csakhogy megpróbál közben írni is a Számító Gépen, ezt pedig nem tűrhetem.

Ha csak egy percre is nem figyel, máris eldugom a labdát, és máris lehet kétségbeesetten nyávogni. Ilyenkor Kutyabácsi már az őrület határán van. Egy világító rudat vesz elő a szekrényből – ehhez persze mindent ki kell pakolnia – és benéz a világossal az ágy alá.

Ez persze roppant mulatságos, mivel ilyenkor csak a háta és a feneke van kint.

Ha a másik oldalon bemászok, akkor játszhatok azzal a bottal, amivel kotorászik a szűk helyen. Persze ő nem látja azt a labdát, amit én igen. Annak nincs értelme, hogy megmutassam, hiszen elvenném a sikerélményét. Ezzel elég sokáig elvan.

Ha megtalálja a szőrgombócot, minden kezdődik elölről. Ez jó móka, mi?