Macskás tárgyak

január 29.

Nem értem, miért csinálnak fényt, ha hazajönnek.

Lehet, hogy ők nem látnak a sötétben? Ez talán megmagyarázná, hogy az ágy alatt miért nem látják meg a labdát.

Mindegy. Ha ők nem látnak, én meg igen, akkor ezt később még a javamra fordíthatom.

Egy megkezdett konzervben merek fogadni, hogy ez a tudás még aranyat, akarom mondani szárazeledelt él!

január 28.

Már a Tenyésztőmnél is megfigyeltem, hogy néha kitakarítanak mindent, amit lehet.

Az új családom most úgy döntött: koszos a birodalmam és takarítani kell. A kis buták attól féltek, hogy én megijedek ettől, ezért úgy döntöttek, hogy csak nagyon óvatosan mutatnak be annak a szerkentyűnek, ami beszívja a koszt.

Először egy ideig kint hagyták a szoba közepén, amit én nagyon élveztem. Többször is megtámadtam, de kissé unalmas játékszernek bizonyult, mert soha nem csinált semmit.

Aztán Kutyabácsi elkezdte tologatni a rúdját a szőnyegen. Így már jobban lehetett vele játszani.

Egy idő múlva Macskamami kivitt a szobából és rájuk zárta az ajtót. Furcsa zúgás kezdődött bent, meg is ijedtem, mert úgy hangzott, mintha az a valami meg akarná enni Kutyabácsit. De a Macskamami erősen tartott a kezében és azt mondta, nem kell félni, ez a Por Szívó, ez csak a port bántja.

Aztán kinyitotta az ajtót és láttam: tényleg nem szívta be Kutyabácsit, sőt a gazdám parancsolgat a masinának. Tologatja ide-oda, az meg dolgozik. Ahol már járt, ott tényleg nem volt por.

Szörnyű lehet annak a szerkezetnek a gyomra: a sok por mind beleszorult. Sajnos a porcicák is eltűntek, pedig őket jól meg lehetett kergetni, ha unatkoztam.

Remélem, most egymással kergetőznek odabent.

január 27.

Hiába volt kétvége, mégis korán keltek. Persze, ez nekem azért jó, mert ilyenkor is én kapok először enni. Tele pocakkal pedig még édesebb a szundikálás.

Úgyhogy ma is királyi kiszolgálásban volt részem.

Mégiscsak jó, ha a macska embert tart a háznál!

január 26.

Ma is átjött az idősebb nő, de már hiába szagoltam, a finom cicaszag helyett neki is szörnyű virágszaga volt. De azért az a Hercegnő továbbra is izgat.

Hagytam magam dögönyözni. Ezek az ujjak aztán tudják, mit szeret egy macska.

Végre olyan ember, aki nem szól le a különös viseletem miatt. Azt mondta: olyan a bőröm, mint a bársony.

Hm. Ez jól hangzik.

Annak ellenére, hogy nem tudom, milyen a bársony.

De olyan áhítattal mondta az asszonyom édesanyja, hogy elhiszem neki!

január 25.

Ma idegen érkezett hozzánk. Egy idősebb embernő. Macskának olyan 12 éves lehetne.

Messziről jöhetett, mert egészen máshogy beszélt. Azt állította magáról, amikor kérdőn néztem rá, hogy ő az asszonyom anyukája. Nehezen értettem. Érdekes, hogy neki is macskaszaga volt! Méghozzá lánymacskáé! És szőröket hagyott szerteszét a ruhájáról! Fehér, selymes szőröket.

Meghallottam, hogy egy Hercegnőről beszélnek.

Szóval ő a bunda tulajdonosa. De szívesen megismerném! Nem lehetne valahogy összehozni ezt a találkozást???

január 24.

Ma kis híján végzetes dolog történt. A víz – amit eddig is csak a kis fémtálkámban szerettem – teljesen meg akart fojtani. Ezek a fejükbe vették, hogy büdös és koszos vagyok, így fürdenem kell. Mintha én nem tudnám rendben tartani a bőrömet.

Kikérem magamnak azt az aljas feltételezést, hogy nem mosdom minden nap. Csak foggal-körömmel tudtam megakadályozni, hogy teljesen megfürdessenek. Azt hiszem, a Kutyabácsinak – akarom mondani az emberférfinak – soká fog begyógyulni a kezén a seb, amit a karmincáimmal okoztam.

A fürdés után olyan büdös szagom lett, mint nekik.

Elalvásig takaríthattam magam.

január 23.

Teljesen megzavarodtam. Azzal jönnek nekem, hogy ezentúl szólítsam őket Macskamamának és Kutyabácsinak.

De hát egy macska a szolgálóit nem szólítja sehogy! Szó se – akarom mondani miaú se - lehet róla!

Az viszont roppantul tetszik, ahogy labdáznak velem.

Azt a csörgéses labdát dobálgatják, én meg utána rohanok. Csak azt nem értem, mi ebben olyan különleges. Amikor először raktam le a lábuk elé a labdát, hatalmas szemekkel bámultak rám és őrült nyávogásba kezdtek.

Aztán egész este hajigálták a szőrgolyót.

Azt mondták, apportírozok.

Én ehhez nem értek, végül is ők az emberek.

január 22.

Győztem.

Napok óta próbálkozom bebújni az embernő ruhája alá, amikor az ágyra fekszik. Ma végre sikerült.

Kicsit büdös ugyan – olyan a szaga, mint annak a virágnak a vázában – de azért jó meleg.

A mamámra emlékeztet.

Ha sokáig itt maradhatok mellette, garantáltan macskaszaga lesz.

január 21.

Ma megharaptam az ember nyakát, mert nem arra vitt, amerre én akartam. Erre kinevetett.

Nem mertem jobban megfegyelmezni, mert azt már a mamám is megmondta, hogy nem szabad harapni, mert akkor idegen emberek jönnek, ketrecbe zárnak, és a többit még senki nem tudta elmesélni, mert nem jöttek vissza onnan.

január 20.

Hogy ez micsoda szórakozás! A férfi odaállt a piramis elé és én rámásztam a vállára.

Teherhordó emberem van!

Igazi uralkodó vagyok!