Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Zörgés és szagok macska ellen?

november 4.

Fel vagyok háborodva! Nem fordul elő gyakran, hogy tiltott helyen élesítem a karmincáimat, de bevallom, néha szórakozottságomban nem figyelek arra, hova vájom a körmeimet. Erre mit talált ki Macskamami?

Komolyan azt hittem, hogy megbuggyant!

Befedte olyan zörgős, hideg, fényes fóliával a sarkot, amit néha meglátogattam egy kis szórakozás céljára. Amíg zörgött a fóliával, addig elbújtam, de amikor végzett, azonnal odamentem ellenőrizni a munkát. Mit se mondjak, roppant érdekes volt paskolgatni a műalkotást, jó kis zörgős hangja volt.

Ezt látva Mami bevetette a második fegyvert, valami szagos dologgal bekente az egész felületet, azt mondta, hogy ez biztosan távol tart a saroktól.

Tévedett.

Csak azért nem téptem le az egészet, mert Kutyabácsi elővette a csörgős-zörgős labdámat és játszottunk. Félfüllel (ez megint olyan emberi kifejezés, amit nem igazán értek, mert minden embernek, sőt macskának két füle van) még hallottam, amint Macskamami azt ígérte, hogy vesz valami sprét (nem ismerem ezt a szót, de így mondta), ami távol tartja a macskákat.

De kérem szépen! Honnan kell engem távol tartani? És miért?

Egyébként tudtad, hogy kávézót (csokoládézót, cukrászdát, teázót, pizzázót) keresek, hogy a macskás tárgyaimmal növeljük a forgalmat és bevételt? Törzsvendégeink lennének :)

Részletek itt:

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

Kéky Kira | Névjegy létrehozása 


0 Tovább

Világhíres leszek?

november 3.

Tudok emberül!

Végre legyőztem a két faj közötti korlátot! Beszéltem. Azt mondtam: jól van. És Kutyabácsi megértette! Megismételte: jól van, mi van jól? De én annyira boldog voltam, hogy nem válaszoltam neki. Majd később kitalálom, mit lehet erre mondani, és akkor folytatjuk a beszélgetést. Hogy mekkora jövő áll előttem! Én leszek az első macska, aki közvetíteni tud az emberek és a többi macska között! Világhíres leszek! (Vagy máris az vagyok?)

0 Tovább

Hagyjatok békén, rossz kedvem van!

november 1.

Ma rossz kedvem van, hagyjatok békén. Ne nyúljatok hozzám! Olyan ritkán süt a nap, és senki nem foglalkozik velem. Hiába akarok játszani, Macskamaminak és Kutyabácsinak más dolga van. Nem hiszem, hogy az alvás vagy a munka fontosabb, mint én vagyok! Nem értem, hogy miért kell például takarítani ahelyett, hogy játszanánk! Az olvasás is ráér akkor, amikor én alszom! Fel fogok lázadni!

november 2.

A tegnapi rosszkedvem eredményeként ma kétszeresen figyeltek rám. Rengeteg simogatás kaptam, Kutyabácsi állandóan kérdezgette, hogy jól vagyok-e, kérek-e még valamit. Gondoltam, ki is használom. Kértem a reggelijéből, az ebédjéből, a vacsorájából. És adott. Mégis csak szeretnek engem!

0 Tovább

Ez jár nekem, ugye?

október 31.

Na, ma szép estém volt! Nem engedtem, hogy Kutyabácsi felálljon a fotelból. Ugyanis az ölébe telepedtem, és komótosan minden testrészemet megfürdettem. Meg egy kicsit Kutyabácsit is. Eztán elhelyezkedtem, és elaludtam. Amikor fel akart állni, hogy kimenjen, olyan szemrehányóan néztem rá, hogy menten visszaült. Macskamamit kérte meg, hogy hozzon neki ezt-azt. Én meg csak szundikáltam, doromboltam …

Kutyabácsi hiába hajtogatta, hogy neki dolgoznia kellene, olvasnia a tanítványai macskakaparását, engem ez csöppet sem érdekelt. Jár nekem egy kis figyelem, egy kis kényeztetés!

0 Tovább

Miért morog, ha zöldet eszem?

október 29.

 

Nem értem, miért haragszik Macskamami, ha kicsit megrágom a növényeit? Igazán nem csinálok nagy kárt, csak megkurtítom kissé a leveleket. Különben is, nekem kell hánynom utána, nem neki! Akkor meg miért morog, ha zöldet eszem?

 

október 30.

Ma ágyba hoztam a gazdiknak, no nem a reggelit, hanem a csörgős, zörgős labdámat, hogy játsszunk. Nem is értem, miért morogtak, meg kiabáltak rám!

Nincs is jobb, mint egy hajnali labdázás, aztán a reggeli, majd egy kellemes délelőtti szunyókálás…

0 Tovább

Joghurtot kentek a farkamra!

október 28.

Na, kellett nekem elkiabálnom, hogy tiszta vagyok! Macskamami a fejébe vette, hogy szerinte kiszáradt a bőröm, és pakolásra van szükségem. Úgyhogy megint kevert egy olyan joghurtos, olajos, tojássárgájás kulimászt, és a farkamra meg a hátamra kente. Csakhogy nekem semmi kedvem nem volt úgy feküdni, mint az embernőknek a kenceficék alatt, nekem játszani volt kedvem! Kutyabácsi is próbált visszatartani, de neki sem sikerült.

Végül az én akaratom győzött, rohantam pár kört a lakásban. Hja kérem, hogy mindenfelé csapkodott a joghurtos farkam? Nem én kentem rá!

Bár szívesen felnyalogatom kármentesítés címen, amihez hozzáférek! Persze a falról és a plafonról nem jön le, de nem baj, úgyis olyan unalmas, egyszínű volt. Tessék értékelni a művészetet! Máshol az ilyen alkotásokért sokat fizetnek!

Az a minimum, hogy én is dupla vacsorát kapok, amiért így feldíszítettem a lakást!

Egyébként tudtad, hogy kávézót (csokoládézót, cukrászdát, teázót, pizzázót) keresek, hogy a macskás tárgyaimmal növeljük a forgalmat és bevételt? Törzsvendégeink lennének :)

Részletek itt:

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

Kéky Kira | Névjegy létrehozása 

0 Tovább

Koszos lett a hasam

október 27.

Mostanában rengeteget alszom itt a radiátoron, és azt figyeltem meg, hogy egészen barna lett a hasam. Valami kosz lett rajta, amit csak nehezen tudok lenyalogatni, hiába próbálom. Macskamaminak is feltűnt, mert hozott egy törülközőt, ami szappanos volt, és megsikálta a hasam. Hát nem állítom, hogy erre vágytam! Egészen kipirosodott a bőröm! Igaz, már nem barna. Szinte biztos, hogy a radiátortól meg a melegtől van, izzadok a jó kis melegben. Mert mi, szőrtelen macskák ugyanúgy tudunk izzadni, mint az emberek. Illetve nem ugyanúgy, mert nekünk a hasunk izzad, és a szagunk sokkal, de sokkal finomabb, mint az embereké. Kutyabácsi szerint például nekem édeskés a szagom.

Mindegy, most tiszta vagyok. Ideiglenesen.

Egyébként tudtad, hogy kávézót (csokoládézót, cukrászdát, teázót, pizzázót) keresek, hogy a macskás tárgyaimmal növeljük a forgalmat és bevételt? Törzsvendégeink lennének :)

Részletek itt:

http://macskastargyak.postr.hu/kavezot-keresek-macskas-targyaimhoz/

Kéky Kira | Névjegy létrehozása 

0 Tovább

Ezek direkt borzolják az idegeimet?

október 26.

Ma nagyon szép idő van! Annyira, hogy Kutyabácsi kinyitotta az ablakot, és én kiálltam a párkányra sütkérezni. A madarak is sütkéreznek az ágon, vagy 2 macskahossznyira tőlem. Borzolják az idegeimet! Mintha direkt ingerelnének, tollászkodnak, ugrálnak, egész közel merészkednek! Sajnos nem merek közéjük ugrani, mert látom, hogy visszajönni képtelenség lenne. Meg különben is! Nekem vagy önuralmam!

Brrr! Meg kezdek fázni is kicsit. Kutyabácsi! Itt az ideje becsukni az ablakot, és feljebb csavarni a fűtést!

0 Tovább

Miért nem engedik, hogy megfogjam?

október 24.

Akkor is elkapom! Csak ez az izé ne lenne itt! Nem látom, de mindig beleütközöm, ha tovább akarok lopózni a párkányra. Elképesztően szemtelenek a madarak. Ezek szándékosan az én bosszantásomra járnak ide enyelegni meg vitatkozni meg tollászkodni. Csak kapkodom a fejem jobbra meg ballra. Egész nap. Már teljesen kicsavarodott a nyakam.

október 25.

Brrr. Annyira hideg van, hogy komolyan cidrizek. Még enni sincs kedvem. Meg madarakat bámulni. Inkább alszom tovább.

0 Tovább

Meditálni halakkal?

Október 21.

Nem értem, miért üldögél Macskamami az akvárium előtt. Azt mondja, hogy mozizik. Hogy szerinte szép, amit a halak csinálnak. De hát kérem, mit csinálnak a halak? Semmit. Úszkálnak. Oké, nem mondhatom, hogy ez semmi, mert speciel én nem tudok úszkálni, tehát az, hogy ők tudnak, az már valami. Na de kérem, ők meg nem tudnak nyávogni! Akkor kvittek vagy mik vagyunk.

Szerintem rém unalmas, amit csinálnak, vagyis hogy nem csinálnak semmit. Nem ugrálnak, nem dorombolnak, nem gömbölyödnek össze, nem hozzák vissza a labdájukat. Igaz, hogy nincs is nekik. De szerintem ha lenne, sem hoznák vissza!

Szóval unalmas egy népség.

Macskamami mégis képes hosszú ideig ott ülni az akvárium előtt, és bámulja őket. Komolyan mondom, féltékeny leszek!

Már azt is kipróbáltam, hogy bemásztam az akvárium és Macskamami arca közé, hogy engem nézzen. Én szebb vagyok – erről már papírom is van!

De csak elzavart, mert azt mondta, ő most meditálni akar. Nem tudom, hogy ez mit jelent, de ha ehhez halak kellenek, akkor nem lehet valami szórakoztató dolog!

0 Tovább

Macskás tárgyak

blogavatar

Macskás asztalom még nincs - de ezen kívül nagyon kevés dolgot tudnátok mondani, amim nincs macskásban... Mutassam? :)

Utolsó kommentek