únius 9.

Kutyabácsi napközben mindent felforgatott. Kipakolta a szobát, mindent játékomat eltüntette és bekapcsolta azt a masinát, ami beszívja a farkam, ha nem vigyázok. De én vigyázok, és óvatosan szoktam vele játszani. Kutyabácsi tologatja a szívókáját, én meg átugrálom. Azt mondják, könnyű egy macska után takarítani, ha nincs bundája, és nem borítja be az egész lakást a macskaszőr. Ilyenkor büszke vagyok magamra.

Végre hazajött Macskamami is, aki elég kétségbeesetten szaladgált a konyhában. Azt mondta, nem lesz kész a vacsora, mire megjönnek a vendégek. Nem tudom, minek kell ekkora felhajtást csinálni: ki kell bontani néhány zacskós husit és egy tálkában friss vizet adni nekik. Ez nem olyan bonyolult. Bár arról szó sem lehet, hogy az én vacsorámra pályázzanak, a konyhában mindig szemmel tartom a szatyrot, ahol a Whiskasomat tartják.

Megjöttek a vendégek, mindegyiket ismertem. Mindenkitől kaptam puszit, de attól a lánytól, akinek valamilyen furcsa, fűszagú állata van, egy egész nagy konzervet is! Megjegyeztem, hova rakta a gazdi, mert ha nem figyelek oda, biztosan megeszik előlem.

Vacsora után Macskamami tüzet hozott a szobába, egy tejszínes valami tetején nagy tűz volt. Kutyabácsi oltotta el, ráfújt. Megkóstoltam a tejszínes valamit, nagyon hideg volt, de jó ízű.

Mikor a vendégek elmentek, a maradékát berakták a hideg szekrénybe. Pedig én is elnyalogattam volna! Mondom én, hogy irigyek!

A legfrissebb (és régebbi) bejegyzésekhez katt ide:)

Kéky Kira | Névjegy létrehozása